2015. július. 22. 20:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. július. 22. 20:41 Sport

A Dunába is ugranak majd a budapesti vizes vébén

Már jövőre bemutatkozik Budapesten a 2017-es budapesti vizes vébén szereplő óriástoronyugrás, amelyben egy speciális medencébe ugranak majd a sportolók a Dunában - az ugrások felvételekor pedig szinte az egész panoráma is látszani fog a Parlamenttel és a Halászbástyával - közölte Gyárfás Tamás, a FINA nemzetközi úszószövetség alelnöke.

Már 2016-ban debütál itthon a vizes vébé egyik új szakága, az óriástoronyugrás, amelyre a szakemberek szerint a legjobb helyszín a Duna - mondta Gyárfás Tamás FINA-alelnök az InfoRádió műsorában.

Szerinte így be lehetne mutatni a Duna körüli panorámát is, a Halászbástyától a Parlamentig. "Nemcsak az ugrás látványa, hanem a szép környezet is növeli majd az esemény értékét" - tette hozzá.

Azt mondta, a szakemberek egy speciális medencét állítanak majd fel a torony mellett és egy világcég is közreműködik a lebonyolításában.

A 2016-os esemény lesz a 2017-es budapesti vébé főpróbája, tehát először mutatkozik be a sportág, amelyen remélhetőleg magyar versenyző is részt vesz majd - tetrte hozzá Gyárfás Tamás.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.