Valdés a Manchester Unitedben folytatja
Brit lapértesülések szerint a Manchester Unitedben folytatja pályafutását Víctor Valdés, az FC Barcelona labdarúgócsapatának korábbi kapusa.
A spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnok 32 éves kapus - aki jó ideje már a Manchester Uniteddel készül - tavaly márciusban, még a katalánok játékosaként szenvedett keresztszalag-szakadást, majd a szezon végén távozott, azóta pedig szabadon igazolható volt.
Valdés - aki a 2002/2003-as szezonban mutatkozott be a katalán sztárcsapatban, öt bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert - az MU második számú kapusa lesz honfitársa, David De Gea mögött.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.