2014. december. 07. 12:36 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 07. 12:39 Sport

Délután megint döntőzik Hosszú Katinka

Mellette Verrasztó Evelyn is finalista.

A délelőtti selejtezőkből csak ketten jutottak tovább a magyarok közül Dohában, az úszók rövidpályás világbajnokságának befejező napján: 200 méter gyorson Hosszú Katinka a harmadik, Verrasztó Evelyn pedig a nyolcadik idővel biztosította helyét a vasárnap délutáni döntőben.

A FINA, a sportág nemzetközi szövetsége által 2014 legjobb női úszójának választott Hosszú, aki a katari vb korábbi négy versenynapján - egyformán világcsúccsal - négy aranyat, továbbá két ezüstöt szerzett, a zárónap délelőttjén a 200-as sprinterek között is megállta a helyét, hiszen összesítésben csak két riválist engedett maga elé az előfutamokban. Ideje, az 1:52.73 perc is igen jó, és ha a fináléban még közelebb kerül országos csúcsához (1:51.41), netán megdönti azt, az bizony újabb dobogós helyet érhet.

Ráadásul van még egy további esélye medálkollekciója bővítésére, miután szombaton 50 méter háton - hetedikként - szintén beverekedte magát a vasárnapi döntőbe. Verrasztó Evelyn, aki negyedik egyéni döntős fellépésére készülhet Dohában, 200 méter gyorson még éppen - nyolcadikként - bejutott a fináléba (1:54.80).

párizsi olimpia 2024
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.