Az ügyben eljáró barcelonai bíró elutasította pénteken Lionel Messi kérelmét, így az FC Barcelona argentin sztárlabdarúgójának valószínűleg bíróság elé kell állnia adócsalás miatt.
Korábban a spanyol ügyészség azt indítványozta, hogy ejtsék az adócsalási vádat, de a beadványt július végén szintén visszadobta az illetékes bíró. Arra hivatkozott: elég bizonyíték gyűlt össze annak igazolására, hogy a Barcelona vb-ezüstérmes csatárának tudnia kellett a bűncselekményről.
Az ügyész június közepén azért szerette volna elérni a vád ejtését, mert szerinte bebizonyosodott, hogy a futballista nem vétkes, és menedzser-édesapja, Jorge Messi felelős a be nem fizetett adókért.
A négyszeres aranylabdás Messi és apja ellen több mint egy éve indították meg hivatalosan a nyomozást adócsalás ügyében. A gyanú szerint 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizettek be a spanyol államkasszába.
A focista végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. Az ügyész szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül - Uruguayban, Belizében, Svájcban és az Egyesült Királyságban - bejegyzett cégek kezelték.
Jorge Messi azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén.
Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.