Cseh László aranyérmet nyert 200 méter vegyesen a berlini úszó Európa-bajnokságon szerdán.
A Kőbánya SC versenyzője a pillangó után másodikként fordult, majd háton átvette a vezetést, de mellen a brit Roberto Pavoni megelőzte. Gyorson aztán feljött a két német úszó is, így tulajdonképpen négyen egyszerre értek a célhoz, de a benyúlás a magyar klasszis versenyzőnek sikerült a legjobban, így 1:58.11 perccel győzött, amivel 11 századdal elmaradt a keddi elődöntős idejétől.
Cseh 12. nagymedencés Eb-aranyérmét nyerte, ebben a számban pedig sorozatban ötödször diadalmaskodott. Ez a bravúr korábban is csak neki sikerült a kontinensviadalok történetében, méghozzá 400 méter vegyesen.
"A győzelemnek természetesen örülök, az időmnek viszont nagyon nem, az kifejezetten gyenge, ennél jobbat szoktam menni, most fejben nem voltam száz százalékban ott" – nyilatkozta Cseh László. Hozzátette: természetesen elfáradt, ez a teljesítmény azonban a világbajnokságra kevés lesz. "Hogy az ebben a számban sorrendben ötödik Eb-győzelmemet hová helyezem el a házi listámon? Ezen még gondolkodnom kell, az biztos, hogy a mostani volt a legnehezebb..." – tette hozzá.
Cseh László a berlini kontinensviadal ötödik magyar érmét szerezte meg: hozzá hasonlóan győzött Hosszú Katinka 400 m vegyesen, ezüstérmes lett a nyíltvízi szakágban 10 kilométeren Risztov Éva és 25 km-en Olasz Anna, illetve harmadikként zárt a női szinkrontoronyugró páros, Kormos Villő és Reisinger Zsófia.
Eredmény:
férfi 200 m vegyes, Európa-bajnok:
1. CSEH LÁSZLÓ 1:58.10 perc
2. Philip Heintz (Németország) 1:58.17
3. Roberto Pavoni (Nagy-Britannia) 1:58.22
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.