Szurkolói központ épül látványmedencével az vízilabda Eb hajrájára
Látványmedencével és óriáskivetítővel felszerelt szurkolói központot létesítenek a Március 15. téren a vízilabda Eb utolsó négy napján.
Látványmedencével és óriáskivetítővel felszerelt szurkolói központ várja az érdeklődőket a vízilabda Európa-bajnokság utolsó négy napján a Duna partján, a Március 15. téren, ahonnan egy alkalmi Telesport stúdióból olimpiai bajnok pólósok kommentálják majd a mérkőzéseket.
Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) köszönhetően valamennyi összecsapást megtekintheti az Erzsébet híd pesti lábánál kiépülő Vodafone Arénába ellátogató közönség július 24. és 27. között.
Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője elmondta, hogy a margitszigeti vízilabda Eb iránt jelentős az érdeklődés: 500 ezer állandó néző követte a közvetítéseket a tévében és másfél millió ember kapcsolt oda az első két napon.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.