A Keresztapa-trilógia szinte csak azonnal az emlékezetbe vésődő jelentekből áll, de az egyik saját kedvencem, az első rész végén, a nagy leszámolási jelenet. Az egész jelenetsor hibátlanul megkomponált: a baljós zene, a templom és a gyilkosságok helyszíneinek váltakozása, majd a csúcspont, a Michael Corleonénak szegezett kérdés, orgonaszóval megtámogatva: "Ellenállsz-e a Sátánnak?". Aztán az eldördülő lövések. Alig hangzik el egyetlen szó, mindent értünk. Ilyen jelenetek miatt érdemes filmet nézni.

Tegnap ugyanilyen szavak nélküli leszámolást nézhettünk végig. A 90 perces dráma (akciófilm?, vígjáték?) még érzékletesebb lett volna a kommentátor hangja nélkül. Most kivételesen nem Gundi miatt, hanem azért, mert a helyszíni közönség folyamatos elcsöndesedése, füttyszava még kézzelfoghatóbbá tette volna a döbbenetet.

AFP / Francois Xavier Marit

Tökéletesen megkomponált, sokszor elpróbált merényletsorozat volt ez a németek részéről. Most csinálták először élőben, pedig már régóta fenték a fogukat a brazilokra, a játék szenvedélyes mestereire, a cselezőgépekre, akik igazán szórakoztatóvá, játékossá tették ezt a játékot.

Elég csak 2002-re gondolni, amikor a döntőben ugyanez a két csapat találkozott. Az még egy klasszikus párharc volt: erőfocizó németek, penge brazilok. Csupa imádnivaló klasszis a braziloknál, és sok szürke robot a németeknél. Szurkolt akkor egyáltalán valaki azért, hogy Ronaldinho, Rivaldo, Ronaldo helyett Jeremies, Ramelow vagy Neuville emelje fel a kupát? Épeszű ember nem tehetett ilyet.

Talán még idén is beállhatott volna

AP

Innen indulhatna egy jó sportfilm, egy a 2002-es döntőt a jokohamai stadion nézőteréről végignéző figura szemszögéből, aki ballonkabátban, kalapban sétálna ki a stadionból, mindenféle érzelmi megnyilvánulástól mentesen. Később persze kiderülne erről az úrról, hogy történetesen német, és szenvedélyesen tanulmányoz minden, a futballal összefüggésbe hozható adatot, felvételt, cikket.

A németek szemszögéből elveszített döntő után egy tervet tesz le a DFB asztalára, amelynek a lényege, hogy a végén képesek lesznek brazilos játékkal legyőzni akár Brazíliát is. A több évtizedes hagyományokkal szembemenő megközelítés természetesen nem arat osztatlan sikert a vezető körökben. De Jürgen (nevezzük így az egyszerűség kedvéért) elkezdi kicsiben alkalmazni az új megközelítést, és csakúgy, mint Brad Pitt A pénzcsinálóban, a kezdeti sikertelenség után, hirtelen látványosan sikeres lesz, és elkezdenek hinni az ÚJ Módszerben.

Jürgen végül titokban (csak úgy vállalja el a válogatott irányítását, ha végig a háttérben maradhat) nekiáll az évek óta sikertelen, egy helyben toporgó Nationalelf teljes átszervezésének. Itt pedig olyan zenés montázs jönne, mint a Rocky-filmekben. Így három perc alatt végignézhető, ahogy botlábú, lassú, szedett-vedett brigádból, technikás, robbanékony csapat lesz.

A film csúcspontja persze 2014. július 8-a lenne, jó kis felvezető zenével, újságcímlapok pörögnének a szemünk előtt, majd a Belo Horizonte-i stadion speakerének hangjaira a kamera a két csapattal egyszerre vonulna a pályára.

A történelmi erejű győzelem után a kamera, visszautalva a kezdő képsorokra, újra a nézőtéren magányosan üldögélő Jürgenre közelítene. Kisétálva a stadionból, a film során először tükröződne némi érzelem az arcán: életében először egy félmosolyt engedne meg magának.