Sport hvg.hu 2014. június. 19. 02:27

Kiütötték Kamerunt a Bundesliga horvátjai

Tíz emberrel esélye sem volt Kamerunnak a pontszerzésre. A 4-0 nem fejezi ki, hogy még ennél is nagyobb is lehetett volna a verés, meg azt sem, hogy mi lett volna, ha nincs kiállítás.

Aki csak a meccs első tíz percét látta, nem gondolta volna, hogy rövid időn belül lenullázza magát Kamerun, ugyanis az elején egyre-másra vezették támadásaikat, a horvátoknak az első negyedórában nem is volt épkézláb akciójuk.

Aztán jött egy mintaszerű támadás, mely úgy indult, hogy egy jobbról érkező beadást követően Manzukicot épphogy megelőzte a védője, de a kulcsmozzanat az volt, hogy a labda Pericic elé pattant, aki nem rátűzte, hanem belsővel, nagyon okosan Olichoz játszotta a labdát, aki az ellenfelétől ellépve bepasszolta azt a kapuba.

Győzelmi mámor
AFP / Raphael Alves

A gól megfogta a kameruniakat, a horvátok percei következtek, aztán ők is visszavettek, és leült a meccs. A sorsdöntő pillanat a 40. percben következett el, amikor egy kameruni támadást kivédekezve lefordultak volna a horvátok, és az előrelendülő Mandzukicot Song egyszerűen leütötte hátulról. Mivel a bíró is látta, nyilvánvaló piros lap.

Egy félidőn át tíz emberrel Horvátország ellen egy kameruninál fegyelmezettebb csapatot is megviselne. A második negyvenöt percben a horvátok csak arra ügyeltek, hogy ne kapjanak gólt, sokat birtokolták a labdát, gyors kontráik pedig végig veszélyesek voltak. Noha lőttek még hármat, ennél súlyosabb csapás is lehetett volna a vége, ha nem szórakoznak el a játékosaik legalább 3-4 tiszta helyzetet.

Már a második gól, a 49. percben lényegében eldöntött minden kérdést: azonban érdemes megjegyeznünk, hogy milyen szépen robogott végig Perisic a a térfélen és lőtte ki a hosszút.

Döntő momentum
AFP / Javier Soriano

Bár Mandzukic két gólt lőtt (harmadikat és a negyediket szerezte, különösen az utóbbi, egy földre fejelt labda volt nagyon rendben), a meccs hőse mégis Perisic, aki remek labdákat adott és rendkívül aktívan játszott. De voltaképp az egész csapat nagyon tudatosan darálta be a 10 emberrel próbálkozó Kamerunt, még úgy is, hogy a helyzetkihasználás hagyott kivánnivalót maga után.

Az afrikai csapatnak semmi nem jött be, ha el is találták a kaput, Pletikosa védett. Kamerun ezzel kiesett. Viszont a Horvátország–Mexikó hatalmas csata lesz az A csoport továbbjutást érő helyéért, amihez a horvátoknak feltétlenül győzniük kell

Kamerun–Horvátország: 0-4

Gólok: Olic (12. perc), Perisic (48. perc) , Mandzukic (62. perc), Mandzukic  (73. perc)

párizsi olimpia 2024