A FIFA-kongresszuson részt vevők nagy része ellenezte, hogy kikössék, hány cikluson át lehet betölteni egy posztot, pedig egyesek így próbálták volna ellehetetleníteni, hogy a svájci Joseph Blatter jövő májusban újra induljon az elnöki címért.
Nem támogatta a korhatár bevezetését választott képviselők esetében a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tagsága.
A 209 országos szövetség nagy része ellenezte azt is, hogy kikössék, hány cikluson át lehet betölteni egy posztot. A javaslatot elsősorban az európai szövetséghez (UEFA) tartozók támogatták, így próbálták volna ellehetetleníteni, hogy a svájci Joseph Blatter jövő májusban újra induljon az elnöki címért.
A 78 esztendős sportdiplomata 1998 óta vezeti a FIFA-t, és harcba száll azért, hogy ötödik alkalommal is, 2019-ig elnök lehessen.
Blatter a FIFA szerdai Sao Pauló-i kongresszusán jelezte: küldetése még nem ért véget, változatlanul érez magában erőt.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.