Benedek Tibor csapatot jelölt a júliusi budapesti vízilabda-Eb-re. Úgy adódott, hogy egy fiatalt sem hívott meg, a tavalyi barcelonai vb-n győztes csapat tagjai viszont mind a keret tagjai.
Tizennyolc fős keretet jelölt Benedek Tibor, a férfiválogatott szövetségi kapitánya a júliusi budapesti vízilabda-Európa-bajnokságra.
A névsor a vízilabda-szövetség honlapján jelent meg, és abban nincs igazi meglepetés: a 13 barcelonai világbajnok kivétel nélkül helyet kapott, a további öt játékos – a kapus Lévai Márton, továbbá Angyal Dániel, Erdélyi Balázs, Kovács Gábor és Tóth Márton – pedig azok közül került ki, akik rendszeresen lehetőséget kaptak az évközi összetartásokon, a Világliga-selejtezőkön, illetve a Volvo Kupán.
"Szerettem volna egy fiatalt is behívni, elsősorban a tapasztalatszerzés miatt, de végül úgy alakult, hogy tizennyolcan leszünk, akik közül viszont mindenki bekerülhet, ezért nem akartam plusz egy embert a keretbe rakni” – mondta Benedek Tibor, aki a sérült, beteg pólósokra is kitért:
"Tény, nehéz volt dönteni, hiszen sok minden fenyegetett, többek között az is, hogy Vámos Marcinak komolyabb baja lehet. Szivós Marci remélhetőleg jövő hétfőn megkapja a zöld jelzést, Decker Ádám viszont megsérült, Hárai Pufi szintén, de még mindig jobb a helyzet, mint tavaly, amikor Kis Gabinak elrepedt a bordája" – ismertette a "kórlapot" a kapitány. Benedek reményei szerint két héten belül mindenki teljes értékű lesz. "Úgy segítünk, hogy a 26-án induló felvezető héten még nem lesz olyan mértékű a terhelés, azaz lehet nyalogatni a sebeket” – fogalmazott.
A Bajnokok Ligája hatcsapatos döntőjében, a barcelonai Final Sixen külföldi klubcsapataiban vízbe szálló hármas – a Varga fivérek, Dániel és Dénes, továbbá Madaras Norbert – június 6-án csatlakozik a többiekhez. Benedek Tibor szerint egy hét regeneráció bőségesen elegendő: „Ennyi idő alatt pont ki tudják pihenni magukat, ha ennél többet hagynának ki, akkor már komoly teljesítmény-visszaeséssel kellene számolni” – jelentette ki a szakvezető.
A 18-as keret, amelyből kikerül a júniusi Világliga-döntőre utazó, illetve a júliusi margitszigeti Eb-n szereplő 13 fős csapat: Decker Attila, Lévai Márton, Nagy Viktor – kapusok, Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kovács Gábor, Madaras Norbert, Szivós Márton, Tóth Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton – mezőnyjátékosok
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.