Két év múlva olimpia, félig sincs még kész minden Brazíliában
Bő két évvel a Rio de Janeiró-i nyári olimpia előtt a sportlétesítmények 38 százaléka áll készen – jelentették be a szervezők. Összesen 37 helyszínen rendeznek versenyeket, ezek közül nyolc ideiglenes lesz, utána elbontják. A további 29-ből tizenegy készen áll, nyolcat még fel kell újítani, tízet pedig fel kell építeni – számolt be a szervezők összegzéséről csütörtökön a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség.
A riói olimpiát négy nagy zóna – Barra, Copacabana, Deodoro és Maracana – építményeiben rendezik, illetve a futballtorna megrendezésébe Salvador, Brazíliaváros, Belo Horizonte és Sao Paulo is bekapcsolódik.
A barrai olimpiai parkban négy helyszín készen van, a vizes központ modernizálásra vár, hat végleges és három, csak az olimpiára készülő épületet viszont fel kell még húzni.
Deodoróban egyelőre egyetlen sportcsarnok sincs kész, a munka az év második felében indul.
Copacabanán két helyszínen felújítás lesznek, három arénát pedig csak a játékokra húznak fel. Maracanán három létesítmény kész, kettőt felújítanak.
Mivel Brazília rendezi a 2014-es labdarúgó-világbajnokságot, a futballstadionok már készen vannak.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.