2014. május. 14. 21:29 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 14. 21:25 Sport

3,7 millió turistát várnak a brazilok a vébére

Körülbelül 3,7 millió turistát várnak a szervezők a június 12-én rajtoló brazíliai labdarúgó-világbajnokságra.

A brazil kormány számításai szerint a 3,7 millió turista közül nagyjából 600 ezer külföldi lesz, ők jelentik a legnagyobb bevételi forrást, ugyanis az előzetes felmérések szerint egy másik országból érkező drukker átlagosan 2500 dollárt (555 ezer forint) költ majd Brazíliában.

A kormány közleménye szerint abból is profitálhat majd az ország, ha ezeket a szurkolókat sikerül "megnyerni", hogy a jövőben is Brazíliába látogassanak.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

Az olimpia nagy részén Magyarországon lehetett Sulyok Tamás, de a teljes 228 millió forintos szállásdíjat ki kellett fizetni

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.