Futók árasztják el holnap a budapesti belvárost
Magyarország uniós csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából futóversenyt rendeznek vasárnap Budapest belvárosában 10-tól 13 óráig. Emiatt a 9-es, a 15-ös és a 105-ös buszok módosított útvonalon járnak majd.
A futók olyan helyeket érintenek majd, ahol uniós támogatással valósítottak meg valamilyen beruházást az elmúlt tíz évben. A rendezvényt a rendőrség biztosítja.
A sportolók az Erzsébet térről a József Attila utca és az Andrássy út egyik forgalmi sávján érkeznek a Liszt Ferenc téren keresztül a Liszt Ferenc Zeneakadémiához. Innen a Király utcán át érik el a Károly körutat, amelyen áthaladnak a Gerlóczy utcába. Onnan a Pilvax közön és a Haris közön keresztül haladnak a Március 15. térig.
A térről az Erzsébet hídon átfutva érkeznek a Rudas Gyógyfürdőhöz. Innen a futók a felső rakparti kerékpárúton haladnak egészen a Margit hídig, érintve a Várkert Bazárt, illetve a Batthyány téren a MOL BuBi kerékpárterminált.
A Margit hídnál az Árpád fejedelem útját, majd az Üstökös utcát keresztezve közelítik meg a Lukács Gyógyfürdőt, ahonnan az Üstökös utcát, a Margit híd északi lehajtóágát és a gyalogos aluljárót keresztezve felmennek a Margit híd déli járdájára.
A hídról a Jászai Mari téren, a Széchenyi rakparton és a Markó utcán keresztül haladnak az Országos Mentőszolgálat Markó utcai épületéig. A Markó utcát elhagyva a Bajcsy-Zsilinszky út nyugati oldali járdáján, majd a Bank utcán keresztül futnak az Október 6. utcáig, amelyen végighaladva visszaérkeznek az Erzsébet térre.
Az autósok több helyen számíthatnak vasárnap forgalomkorlátozásra: 9 óra 45 és 10 óra 15 között lezárják az Andrássy utat, a Bajcsy Zsilinszky út és az Oktogon között az Oktogon irányában.
10 óra 25 és 12 óra 45 között lezárják az Október 6. utcát a Szabadság tér és a József Attila utca között.
A közúti forgalmat szakaszosan átengedik a futók megállításával, a forgalomkorlátozás, zárás esetenként legfeljebb 5-10 percig tart majd – olvasható a BKK közleményében.
Azt javasolják, hogy aki teheti, 9 és 13 óra között kerülje el a pesti oldalon a Nagykörúton belüli területeket, valamint a budai oldalon a Lajos utca Kolosy tértől délre eső szakaszát, az Árpád fejedelem útját, a Bem rakpartot, a Fő utcát, a Bem József utcát és a Szent Gellért rakpartot. Az alsó rakpartokat és a Hungária gyűrűt nem érinti a korlátozás.
Az érintett buszok módosított útvonaláról itt találhatóak részletes információk.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.