2014. április. 30. 16:18 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 30. 16:19 Sport

Vád alá helyezték az Alvesnek banánt dobó szurkolót

A rendőrség őrizetbe vette, az ügyészség pedig vád alá helyezte a Villarreal labdarúgócsapatának azt a szurkolóját, aki vasárnap, az FC Barcelona elleni bajnokin egy banánt dobott Dani Alves, a katalánok brazil védője felé.

A rendőrség szerdai tájékoztatása szerint a 26 éves férfit kedden este vették őrizetbe, majd nem sokkal később szabadlábra helyezték, ám hamarosan meg kell jelennie a helyi bíróság előtt. A drukker a spanyol törvények alapján akár három év börtönbüntetést is kaphat.

Alves, a spanyol bajnoki címvédő színes bőrű játékosa a 75. percben szögletrúgáshoz készülődött, amikor a nézőtérről egy banán landolt a közelében. A jobb hátvéd lehajolt a gyümölcsért, majd a héját lehúzva harapott belőle, s csak ezután végezte el a szögletet.

A rasszista megnyilvánulást követően a klub, valamint a rendőrség is beazonosította az elkövetőt, majd a Villarreal tagsága döntött arról, hogy soha többé nem látogathatja a csapat hazai mérkőzéseit.

Alves reakciója valóságos kampányt indított be a neten, az elmúlt napokban világszerte számos futballista és híresség töltött fel olyan képeket a közösségi oldalakra, amelyen éppen banánt esznek, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a rasszizmus elleni harcra.

A meccset 0-2-ről végül 3-2-re nyerte a Barca - a dél-amerikai hátvéd két beívelése is öngóllal zárult, mielőtt Lionel Messi megszerezte volna a harmadik vendégtalálatot is.

párizsi olimpia 2024
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.