Meghalt Vujadin Boskov, a Real Madrid korábbi edzője
Elhunyt Vujadin Boskov, a Real Madrid labdarúgócsapatának korábbi sikeredzője.
Az egykori jugoszláv válogatott játékost – exklubja, az újvidéki Vojvodina vasárnapi közlése szerint – 82 éves korában érte a halál.
Boskov, aki összesen 57 alkalommal lépett pályára a volt Jugoszlávia színeiben, majd később szövetségi kapitánya is volt a válogatottnak, egyik legnagyobb sikerét 1980-ban érte el, amikor spanyol bajnoki címre vezette a Real Madridot. Tizenegy évvel később Olaszországban is bajnok lett, mégpedig a Sampdoria trénereként.
A szakember, aki számos európai gárda kispadján ült, többek között az AS Roma és a Feyenoord csapatával is sikereket ért el.
Már 220 megkopott olimpiai érmet küldtek vissza a párizsi játékok után
Az ügy meglehetősen kínos mind a NOB-nak, mind a francia állami pénzverdének.
