Sport MTI 2014. január. 16. 16:03

Seedorf 2016-ig írt alá a Milanhoz

Hivatalossá vált, hogy Clarence Seedorf, a csapattal kétszer is Bajnokok Ligáját nyert holland középpályás az AC Milan labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A 37 éves szakember csütörtökön 2016 júniusáig szóló szerződést írt alá a klubbal.

A Botafogo futballistája már szerdán, brazíliai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy visszavonul, és ő váltja a hétfőn menesztett Massimiliano Allegrit az olasz együttes kispadján. "Sok munka vár ránk, hogy a Milant újra a csúcsra juttassuk. - mondta székfoglalójában Seedorf, aki 2002 és 2012 között játszott a milánói piros-feketéknél. - Akkor hagytam el a klubot, amikor véget ért egy fontos korszak. A feladatom az, hogy új éra kezdődjön." 

AFP / Giuseppe Cacace

A szerződés aláírása után a 87-szeres holland válogatott új tréner és Adriano Galliani alelnök az egyesület sportközpontjába autózott, ahol Seedorf délután megtartja első edzését a csapatnak. Az új vezetőedző vasárnap, a Verona elleni bajnokin ül majd először az AC Milan kispadján. 

Seedorf játékosként klubszinten mindent elért, amit lehetett, sőt ő volt az első futballista, aki három csapattal is BL-t nyert (Ajax Amsterdam 1995, Real Madrid 1998, AC Milan 2003 és 2007). A milánói piros-feketékkel a két BL-siker mellett kétszer nyert bajnokságot és egyszer Olasz Kupát. 2007-ben az év legjobb középpályásának választották Európában.  

Edzői pályafutásának első feladata nem tűnik könnyűnek, a Milan ugyanis története egyik legrosszabb szezonját futja. A csapatot 2010-től irányító Allegrit azután menesztették, hogy a gárda 4-3-ra kikapott a  Sassuolótól a bajnokságban. A csapat a BL-ben bejutott ugyan a nyolcaddöntőbe, ám a Serie A-ban jelenleg csak a 11., a listavezető Juventustól 30, a még BL-indulást jelentő harmadik helyen álló Napolitól pedig 20 ponttal van lemaradva.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.