Szabálytalan focimezt hagyott jóvá a brazil futballszövetség – írja a Corriere.it.
Gond van a jövő évi brazil focimezekkel. A Nike által készített, de a brazil futballszövetség által jóváhagyott mezváltozaton ugyanis a címer alatt nem szerepel a Brasil felirat, pedig a szabályok szerint kellene, és így még egy barátságos meccsen sem léphetnének fel a brazil válogatott tagjai.
A hivatalos magyarázat szerint csak annyi történt, hogy nagyobb kell a Cbf, vagyis a fociszövetség címere, így alá már nem írtak semmit. A szövetség ott hibázott, hogy előbb hagyták jóvá az új mezt, mint hogy összehívták volna azt az ülést, amelyen szavaznak arról, hogy a Brasil feliratot nem kötelező a mezre írni. Ez tehát még hátravan.
A mez nem csak ebben változott: más betűtípussal szerepel a hátán a játékos száma, nyaka pedig V-alakú kivágást kapott.
Sokan egyébként attól is félnek, hogy a brazil csapat kénytelen lesz az aranysárga trikó párját, a kék nadrágot elhagyni bizonyos meccseken, mivel a FIFA igyekszik elkerülni, hogy hasonló színekben lépjenek pályára a csapatok. Ha például az azúrkék mezben játszó olaszokkal kerülnek össze a brazilok, akkor csúf fehér gatyában kell majd bizonyítaniuk.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.