2013. október. 07. 11:07 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 07. 15:51 Sport

Balog felszámolná a "gettósportolást"

A roma kisebbséghez tartozók "gettósportolásának" felszámolására hívta fel a figyelmet hétfőn Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Gyermekek társadalmi befogadása és védelme a sportban és a sport által című kétnapos budapesti konferencián elmondott nyitóbeszédében.

A tárcavezető kifejtette, örömteli kezdeményezés a szolnoki roma boksziskola vagy a roma labdarúgó-válogatott létrejötte, ám ugyanilyen fontos, hogy a következő lépésben ezek a sportolók sikeresen beilleszkedjenek és felzárkózzanak a többi sportolóhoz Magyarországon.

"A közösségépítésben kiemelt szerep jut a tavaly bevezetett mindennapos testnevelésnek is, mert a tehetséges gyerekeket így könnyebben lehet a sport felé irányítani" - tette hozzá Balog Zoltán, aki kiemelte: "a társadalmi felzárkózás és a sport ügye egymást segítő dolgok", s a két terület hatékony együttműködését biztosítja, hogy egy tárcán belül, az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) kaptak helyet.  

A miniszter szerint a kormány egyik legfontosabb intézkedése a mindennapos testnevelés bevezetése volt. "Az a célunk, hogy a gyermekek az általános és a középiskolában mindennap mozogjanak, legalább egy tanórát" - hangsúlyozta, s hozzátette: a mindennapos testnevelés emellett az esélyteremtés eszköze is, hiszen a sportban a tehetségek a szociális helyzettől függetlenül is kibontakozhatnak. 

Emlékeztetett rá, Magyarország soros uniós elnöksége idején, 2011-ben kezdeményezte az Európai Bizottságnál az európai roma keretstratégiát, amely előírta a tagállamoknak saját felzárkózási stratégiájuk elkészítését. A magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában - melyet Magyarország elsőként nyújtott be a Bizottságnak a tagállamok közül - a sport nagyon fontos szerepet játszik - jelentette ki Balog Zoltán. Mint mondta, ugyanakkor "nem automatikus a hatása a sportnak akár a faji előítéletek, akár a szociális hátrányok leküzdésében."

Emilio Butragueno legendás spanyol futballista jelenlétére reflektálva a tárcavezető kiemelte: fontos, hogy legyenek ikonjaik, sztárjaik a fiatal sportolóknak, akik képesek példát mutatni, de legalább ugyanennyire fontos a sport közösségépítő szerepe, mert a valahová tartozást, a valódi teljesítményt erősíti. 

A miniszter szerint az egyik legfontosabb kérdés, hogy van-e értelme sportot szervezni etnikai alapon. Amellett érvelt, hogy ne legyenek külön sportklubok romáknak, mert ez a jó színvonal ellenére is "gettósportolás": a cél az, hogy együtt sportoljanak az emberek, "cigány-nem cigány magyar emberek, fiatalok, mert akkor valósul meg az együttélés" - mondta a miniszter. 

Az Emmi sportért és ifjúságért felelős államtitkársága és az Európa Tanács Sport részegyezménye által közösen rendezett szimpózium díszvendége az 1998-ban visszavonult, 69-szeres válogatott Butragueno volt, aki a Real Madrid Alapítvány intézményi kapcsolatok igazgatójaként érkezett Budapestre.

"A Real Madrid világszerte 67 országban csaknem kétszáz akadémiát működtet - mondta a játékosként Keselyűnek becézett, 50 éves sportdiplomata. - Köztük a Puskás Akadémián működő Felcsúti Sportiskola az Egyenlő Esélyekért elnevezésűt is, első kelet-európai partneriskolánkat, amelyet nagyszerű érzés volt 2011-ben Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt megnyitni. Az ott tanuló hetven fiú és lány életében pozitív változások következtek be, motiváltak és életvidámak, úgyhogy jó úton haladunk."

A konferencia délután szekcióülésekkel és plenáris üléssel folytatódik. A kedd délelőtti kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője Patrik Sjöberg, a svédek korábbi magasugró világbajnoka és világcsúcstartója lesz.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.