2013. augusztus. 12. 19:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 12. 19:25 Sport

Az úszók kapják a legtöbb állami támogatást

A kormány döntése értelmében a 16 kiemelt sportág közül az úszók kapják a legnagyobb, 736,5 millió forintos támogatást.

A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent határozat szerint a legkevesebb pénz, 43,7 millió forint a Magyar Asztalitenisz Szövetség számlájára kerül.

A szövetségeknek nyújtott támogatási összegek magukban foglalják "a Magyar Olimpiai Bizottság által ellátott, a kiemelt edzők foglalkoztatásához kapcsolódó költségeket is." Az egyéb sportágakban a szakemberek foglalkoztatásának feladataihoz 88,6 millió forintot biztosít az állam.

A július 1-jén bejelentett idei támogatásból a hétfőn közölt határozat szerint 4,278 milliárd forint jut sportlétesítmény-fejlesztésre.

A kormány összesen 8,695 milliárd forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a határozat szerint elszámolási és a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel.

A határozatban az áll: a kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy "a sportról szóló 2004. évi I. törvényben meghatározottak szerinti éves szakmai előrehaladási jelentések alapján a sportágfejlesztési koncepciók megvalósításának üteméről, és az ehhez kapcsolódó állami támogatások felhasználásáról rendszeresen adjon tájékoztatást a kormány részére."

Szintén a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat, mely szerint a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj 2013. évi kifizetésére 61,2 millió forintot biztosít az állam.

A kormány a július 1-jei bejelentés szerint a 2014-től 2020-ig tartó időszakban összesen 135 milliárd forintot biztosít a 16 kiemelt sportágnak.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.