2013. július. 25. 09:54 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 25. 14:35 Sport

Gyenge széllel startolt a Kék Szalag

Reggel kilenc órakor Balatonfüredről elrajtolt a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye. A részvételi rekord nem dőlt meg, az első szakaszon a gyenge szél miatt a könnyű vitorlások lesznek előnyben.

A szervezők tájékoztatása szerint 525 hajó – fedélzetükön összesen nagyjából 2500 résztvevővel – vágott neki a légvonalban 145 kilométeres táv leküzdésének. Ez azt jelenti, hogy nem dőlt meg a részvételi rekord, 2010-ben ugyanis 623 vitorlást regisztráltak.

Csütörtökön egy front közelítette meg a Balaton térségét, amelyből várhatóan délután lesz számottevő szél, esőre viszont nem kell számítani. A jelenlegi állás szerint a reggeli gyenge széllel Balatonkeneséig-Siófokig tud haladni a mezőny, amelyben így a könnyű vitorlások lesznek előnyben.

A nehezebb fahajókkal indulók többen is könnyítettek a rajt előtt a szerkezetükön. A taktika meghatározásában segítséget nyújthat, hogy a legénységeknek az északi és déli parton is vannak segítőik, akik folyamatosan jelzik a helyi szélerősséget. A szervezők nem számítanak gyors versenyre, a legjobbak várhatóan késő este érkeznek vissza Füredre.

Az indulóknak a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük, a kiírás szerint szombat reggel kilencig lehet érvényesen célba érni.

Litkey Farkas, a verseny tízszeres győztese csapatával idén az Evopro magyar mérnökiroda színeiben indul a Lisa nevű hajóval, amellyel 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben diadalmaskodott.

A Kék Szalagon utoljára versenyeznek kizárólag az egytestű hajók, amelyek eddig a páratlan években alkották a mezőnyt, 2014-től ugyanis megszűnnek a kategóriákra vonatkozó megkötések.

A Balaton-kerülés rekordját tavaly óta a Fifty-Fifty katamarán tartja 10 óra 34 perces idővel, amely a Nemere II 1955-ös csúcsát javította meg hat perccel. Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenyét 1934-ben rendezték meg először.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.