2013. július. 05. 10:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 05. 10:10 Sport

Eltört bordával biciklizik a Tour de France egyik versenyzője

Törött bordával versenyez a kerékpáros Tour de France-on a kanadai Ryder Hesjedal, a Giro d'Italia tavalyi győztese.

A 32 éves bringás még a múlt szombati, első szakaszon bukott, elmondása szerint állapota alig javul.

"Mintha állandóan egy kést döfnének a mellkasomba, de a továbbiakban is harcolni fogok" - jegyezte meg a cyclingnews című szaklapnak Hesjedal.

A Garmin első számú embere jelenleg a 14. helyen áll összetettben, hátránya 22 másodperc az éllovas dél-afrikai Daryl Impey mögött.

A mezőny pénteken a 7. szakaszt teljesíti Montpellier és Albi között, a táv 205,5 kilométer.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.