The Sun: Mourinho megállapodott a Chelsea-vel
A The Sun című brit bulvárlap értesülései szerint José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának jelenlegi vezetőedzője mindenben megállapodott korábbi klubjával, a Chelsea-vel, így nyáron visszatér Londonba.
Az újság honlapja pénteken arról számolt be, hogy a portugál szakvezető - aki 2004 és 2007 között már irányította a londoni csapatot - évi 10 millió fontot keres majd, az érkezését pedig hivatalosan július 1-ig jelentik be.
Amennyiben Mourinho - aki 2005-ben és 2006-ban is angol bajnoki címre vezette az együttest - valóban visszatér a Kékekhez, akkor a csapat ázsiai túráján, Thaiföldön, július 17-én ülhet először a kispadra.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.