2013. április. 04. 17:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 04. 17:50 Sport

Megfúrták Armstrong hétvégi visszatérését

Kifogást emelt a Nemzetközi Úszószövetség, így valószínűleg mégsem állhat rajthoz hétvégén Lance Armstrong az egyik texasi úszóversenyen.

A 41 éves amerikai sportoló szóvivője szerdán jelentette be, hogy az egykori kerékpáros a 40-44 évesek korosztályában, három távon áll majd a rajtkőre a hétvégi úszóversenyen Austinban.

Lance Armstrongot az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége tavaly augusztusban életre szóló eltiltással sújtotta, miután kiderült, hogy doppingolt. A sportoló idén januárban az Oprah Winfreynek adott tévéinterjújában ismerte el, hogy évekig használt tiltott szereket.

Armstrongot hét Tour de France-győzelmétől és a 2000-es sydneyi olimpián szerzett bronzérmétől is megfosztották, valamint az 1998 után elért valamennyi eredményétől.

A hétvégi texasi úszóverseny szervezője, az amerikai szenior úszókat támogató US Masters Swimming (USMS) ügyvezetője Rob Butcher azt mondta: Armstrong az USMS tagja, és ez feljogosítja arra, hogy versenyezhessen a rendezvényeiken, köztük az austini megméretésen is.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) azonban jelezte a US Masters Swimmingnek: doppingvétség miatt eltiltott sportolók meghatározott versenyeken nem indulhatnak a szabályzatuk szerint, így nem járulnak hozzá, hogy Armstrong rajthoz álljon hétvégén Austinban. A FINA közleményében azt is írták, hogy minderről az amerikai vízisport valamint az úszószövetséget is tájékoztatták – olvasható a brit The Telegraph oldalán.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.