Sport MTI 2013. március. 23. 17:15

Ötödik lett Szilágy Áron, de még így is maradt a világranglista élén

Az ötödik helyen végzett Szilágyi Áron a férfi kardozók moszkvai Világkupa-versenyén. Szilágyi ezzel az eredménnyel is őrzi helyét a világranglista élén.

A Londonban olimpiai bajnok magyar vívó a Vk-sorozat idei első három állomásán - Madridban, Padovában és Budapesten - bronzérmes volt, most a harmadik hely megszerzésében a német Maximilian Kindler akadályozta meg, akitől a negyeddöntőben 15-12-re kapott ki. A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint ugyanakkor Szilágyi ezzel az eredménnyel is őrzi helyét a világranglista élén.

A moszkvai viadalon további három magyar került fel a főtáblára, de Lontay Balázs, Iliász Nikolász és Gémesi Csanád is csak egy asszót tudott megnyerni. Utóbbi a 32 között Szilágyitól kapott ki.

A férfi tőrözők Bonnban szerepelnek a hétvégén. A magyarok számára az utóbbi időben kevés sikert hozó szakágban ezúttal Gátai Róbert és Szabados Gábor felküzdötte magát a 64-es táblára, ahol mindketten megnyerték első mérkőzésüket, majd a legjobb 32 között zártak.

A női tőrözőknek nem sikerült az egyéni verseny Torinóban: Mohamed Aida, Varga Katalin, Kreiss Fanny és Szalai Szonja egyformán a 64 között szenvedett vereséget. Vasárnap mindhárom helyszínen csapatversenyt rendeznek.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.