Orbánnál járt a Nemzetközi Úszószövetség főtitkára
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken hivatalában fogadta Paolo Barellit, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) főtitkárát, aki egyben az európai szövetség elnöke is - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.
A megbeszélésen részt vett Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is. A FINA főtitkára azt mondta, hogy nagy tisztelője a magyar úszó- és vízilabdasportnak, és támogatja a 2021. évi világbajnokság budapesti megrendezését.
A FINA végrehajtó bizottsága, amelynek tagja Gyárfás Tamás is, 2013. július 19-én, a barcelonai vizes világbajnokság nyitónapján dönt a majdani vb-helyszínről. A vendéglátói tisztre Magyarország mellett Dél-Korea, Japán, Kína és az Egyesült Arab Emírségek is pályázik.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.