Nem lesz ott a Ferrari idei első tesztjén Alonso
Nem lesz ott a Forma-1-es Ferrari istálló idei versenyautójának első tesztelésén február elején Fernando Alonso, az olasz csapat kétszeres világbajnok spanyol pilótája.
A maranellói alakulat pénteki bejelentése szerint Felipe Massa és a tesztpilóta Pedro de la Rosa próbálja majd ki először a gépet Jerezben, miközben Alonso "a fizikai felkészülésére koncentrál".
A 31 éves spanyol versenyző először a február 19-én kezdődő barcelonai teszt első három napján vezetheti a Ferrari idei autóját, a negyedik napon pedig átadja a volánt Massának.
A szezon rajtja előtti utolsó teszten - szintén Barcelonában - a spanyol és a brazil pilóta két-két napon keresztül próbálgathatja majd a versenygépet.
Alonso a 2010-es idényhez hasonlóan tavaly is a második helyen zárt a vb-pontversenyben a sorozatban harmadik trófeáját begyűjtő Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője mögött.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.