2013. január. 25. 19:14 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 25. 19:31 Sport

Ebben a tíz városban rendezik a 2016-os foci Eb-t

Tizenhárom ország egy-egy városában lesznek mérkőzések a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon a kontinentális szövetség (UEFA) pénteki bejelentése szerint.

Gianni Infantino UEFA-főtitkár elmondta: amellett, hogy országonként legfeljebb egy helyszínt engedélyeznek majd, a két elődöntőt, illetve a finálét ugyanabban a stadionban bonyolítják le. Hozzátette, a jelentkezők közül jövő év szeptemberében jelölik ki a rendező városokat.

Arra a kérdésre, hogy Budapest lehet-e majd helyszín, Borbély Zoltán, a magyar szövetség (MLSZ) jogi igazgatója és szóvivője úgy reagált az MTI-nek, hogy az UEFA még nem hirdette ki a pályázatot, de ahogy az MLSZ korábban jelezte, ha felépül az új nemzeti stadion, abban szívesen rendeznének rangos mérkőzéseket.

A Michel Platini UEFA-elnöktől származó javaslatot, mely szerint országok helyett városok legyenek a házigazdák, decemberben fogadta el az UEFA, miután közlése szerint a nemzeti szövetségekkel folytatott konzultációkon különösen pozitív fogadtatást kapott.

A francia sportvezető azzal érvelt ötlete mellett, hogy ez gazdaságilag kevésbé megterhelő a rendezők számára, ugyanis egy adott országnak nem kell tíz repülőteret vagy stadiont építenie.

Korábbi sajtóértesülések szerint Berlin, London, Madrid, Lisszabon, Párizs, Amszterdam, Brüsszel, Bázel, Athén, Róma, Moszkva és Zágráb is szívesen rendezne mérkőzéseket, míg az elődöntő és a finálé szempontjából Isztambul a favorit. Mostanáig egy vagy közösen két ország adott otthont a négyévenkénti futballtornának. A következő, 16-ról 24 csapatosra bővített Eb-t Franciaország rendezi 2016-ban.

párizsi olimpia 2024
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.