Súlyos műtéte után két héttel már csapatával volt a Barca edzője
Rosszindulatú daganatot távolítottak el Tito Vilanova nyálmirigyéből, aki két héttel ezután már részt vett csapata első edzésén.
Decemberi operációja után először szerdán látogatta meg az első csapat edzését Tito Vilanova, az FC Barcelona vezetőedzője.
A 44 éves szakember nyálmirigyéből két hete rosszindulatú daganatot távolítottak el - azután, hogy 2011 novemberében ugyanilyen beavatkozást kellett végrehajtani rajta. A műtét után két nappal kiengedték a kórházból, azóta kemoterápiás és sugárkezelést kap.
Az operáció óta segítője, Jordi Roura irányítja az együttes edzéseit, Sandro Rosell klubelnök pedig pénteken azt mondta, szerinte Vilanova január közepén térhet vissza a munkához.
A spanyol bajnokság tabelláját veretlenül vezető Barcelona vasárnap játssza idei első meccsét, ellenfele a városi rivális Espanyol lesz.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.