Serena Williams és Sarapova is játszhat Brisbane-ben
Az amerikai Serena Williams és az orosz Marija Sarapova is meggyógyult, így mindketten részt vehetnek a vasárnap kezdődő brisbane-i tenisztornán.
A két sztárjátékos szereplése azért került veszélybe, mert az utóbbi időszakban mindketten kisebb sérüléssel bajlódtak, Williams a múlt hétre tervezett, Sarapova pedig az e heti bemutató mérkőzését mondta le.
A 1,5 millió dollár összdíjazású viadal szervezői csütörtökön azonban bejelentették, hogy mindketten engedélyt kaptak az orvosoktól. Ez azt jelenti, hogy a brisbane-i torna női versenyén a világranglista első tíz helyezettjéből nyolc játszik majd.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.