2012. október. 28. 16:50 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 28. 16:46 Sport

Súlyos vereséget szenvedett a Groupama-Honvéd Szolnokon

A házigazda Szolnok legyőzte a Honvédot a férfi vízilabda Vodafone ob I 4. fordulójának vasárnapra maradt rangadója.

Eredmény:
Szolnoki Dózsa-Közgép - Groupama-Honvéd 12-4 (2-2, 4-1, 2-0, 4-1)
a legjobb góldobók: Pásztor, Aleksic 3-3, illetve Fülöp 2

Alig huszonegy másodperc elteltével az egyszeres olimpiai bajnok Kis Gábor centergóljával már vezetett a Szolnok, de kevéssel később a kétszeres ötkarikás aranyérmes Steinmetz Barnabás és a háromszoros olimpiai első Kiss Gergely révén már a Honvédnál volt az előny a legutóbbi bajnokság hatodik és negyedik helyezettjének összecsapásán.

A lépést csak 3-3-ig tudta tartani a fővárosi alakulat a hazaiakkal, akik a második negyedben fergeteges attakokkal álltak elő, s a nagyszünetig 6-3-as előnyre tettek szert.

A folytatásban is a Tisza-partiak akarata érvényesült, akik támadásban és védekezésben is felülmúlták riválisukat, hiába védte a Honvéd-kaput a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István. A harmadik negyedben a fővárosiak egyszer sem tudtak eredményesek lenni, míg a Szolnok tovább növelte a különbséget (8-3).

A befejező nyolc percben az ifjú Fülöp Bence második találatával megtört ugyan a vendégek gólszünete, de ez is csak szépségtapasznak volt jó, mert a rangadót fölényesen, 12-4-re nyerte a Szolnok, véget vetve a Honvéd ez idénybeli veretlenségének.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.