A 21 esztendős Konta Johanna Ausztráliában született, magyar szülők gyermekeként. Ma már Angliában él és britként lépeget egyre feljebb a világranglistán. Tökéletesen beszél magyarul, annak ellenére, hogy soha nem élt Magyarországon. Eddigi legnagyobb sikerét éppen egy másik magyar, Babos Tímea ellen érte el.
Augusztus végén New Yorkban, Konta Johanna életében másodszor játszott Grand Slam-tornán, a US Openen. A sors fura fintora, hogy éppen barátnőjét, Babos Tímeát győzte le az első fordulóban (ez volt pályafutása első győzelme GS-tornán), miután három győzelmet aratott a selejtezőben, ahonnan feljutott a főtáblára. A magyar származású, brit lány, minden mérkőzésén nála előrébb rangsorolt játékost vert meg. A második fordulóban a fehérorosz, Olga Govortszova ellen azonban már elfáradt és három szettben vereséget szenvedett - írja a Daily Telegraph.
A brit tenisz női vonala az elmúlt évtizedekben nem a sikerektől volt hangos, így külön öröm volt Johanna menetelése az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Azonban Andy Murray US Open győzelme miatt kevesebb fény vetült a jobb kezes teniszezőnőre. Ráadásul egy másik angol tehetség, Laura Robson is ekkor kezdett formába lendülni.
Az egykori brit világelső, Annabel Croft is áradozott Kontáról: "Láthatják, hogy milyen hozzáállása van a sporthoz, imád kint lenni a pályán, ami nem olyan szokványos dolog, mint gondolják. Abban biztos vagyok, hogy benne lesz a legjobb 100-ban (jelenleg 147.), de ha keményen dolgozik, az 50-be is bejuthat."A wimbledoni tenisztorna után Johannának lehetősége volt együtt teniszezni Venus Williamsszel, akinek a termékeit is előszeretettel hordja. A közös ütögetéstől pedig szinte libabőrös lett: "Venus volt az akit néztem, mikor cseperedtem. Mikor kimentem vele játszani, kicsit úgy éreztem magam, mint egy megszeppent kislány."
Johanna későn érő típus. Mindössze 20 esztendősen szerepelt először WTA-tornán. Az állampolgárságot idén kaphatta meg Nagy-Britanniában, miután hét éve az országban élt már. Az idei évben ugrásszerűen fejlődött az ifjú tehetség, 60 helyet lépett előre a világranglistán, ami véleménye szerint "nagy terhet vett le a válláról".
A US Openen elért sikere után mindössze a közeli ismerősök gratuláltak, de nem is várt nagyobb felhajtást: "Hosszú utat kell még bejárnom ahhoz, hogy eljussak oda, ahova szeretnék. Egy torna ezen nem változtat. Persze a Grand Slamek hangulata sokkal jobb, de minden tornának megvan a saját különlegessége."
Nyolcéves korában kezdett játszani Sydneyben. Édesapja, Konta Gábor elárulta, hogy úszni vitték volna, ha nem lett volna probléma a fülével gyerekkorában. Szerencséjükre az iskolával szemben volt egy teniszközpont, ahol minden este tartottak oktatást gyerekeknek. Tizennégy éves volt, mikor szüleivel Angliába, East Sussexbe költöztek, mert így Európában tanulhatta tovább a játék alapjait.
"Van egy kávézó a közelben, aminek magyar és ausztrál tulajdonosa van. Néha elmegyünk oda, mert remek magyar ételt csinálnak. Rajtuk keresztül még több magyart ismertem meg, de mivel sokat vagyok távol, így kiesem a körforgásból" - mesélt Johanna arról, hogy miért érzi otthon magát Angliában. Szülei gyerekkora óta magyarul beszélnek vele, így kifogástalanul beszéli a nyelvet, észrevehetetlen akcentussal.
Konta a legjobb pillanatban lett brit állampolgár, ugyanis a női tenisz az idei szezonban 35 éve nem látott magasságokban szárnyalt. A 21 esztendős teniszező most komoly konkurenciát jelent a saját generációja tehetségeinek, a 18 éves Laura Robsonnak és a 20 éves Heather Watsonnak. "A legjobb dolog ebben a kis csapatban, hogy tudják egymást doppingolni, a szó pozitív értelmében. Nem hiszem, hogy Johanna nem lehetne része ennek a sikertörténetnek" - mondta végül Annabel Croft.
Ezekre a szavakra kerestek rá a legtöbben Pornhubon 2024-ben
Változás történt az élen.