Lemondott Ratko Rudic, miután megnyerte az olimpiát
Csütörtökön Zágrábban sajtótájékoztatón jelentették be, hogy lemondott tisztségéről Ratko Rudic, az olimpiai bajnok horvát válogatott szövetségi kapitánya.
A vlv.hu információi szerint Rudic már korábban elhatározta, hogy az olimpia után elköszön a válogatottól, de ennek közlésével nem akarta befolyásolni csapata olimpiai szereplését.
A horvát válogatott irányítását egyelőre Ivica Tucak, Rudic eddigi másodedzője veszi át.
A 64 éves Rudic 1984-ben és 1988-ban Jugoszláviával, 1992-ben az olasz válogatottal lett olimpiai aranyérmes a mostani londoni sikert megelőzően. Nyert világbajnokságot (2007, Melbourne), Európa-bajnokságot (2010, Zágráb), idén pedig Világligát.
Néhány éve csípőprotézist kapott, azóta sokat fogyott, láthatóan nehezen járt.
A zágrábi sajtótájékoztatón azt mondta: elég volt, szeretné a csúcson befejezni.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.