Balhés játékost igazolt az Albacomp
A 21 esztendős Josiah Turnert szemelte ki a székesfehérvári kosárlabda csapat, a Szolnokra távozó Simon Balázs pótlására. A fiatal tehetség előélete azonban nem makulátlan az Egyesült Államokban, bírósági tárgyalása lesz még idén szeptemberben.
Josiah Turner nagyon tehetséges játékosnak számít Amerikában, ugyanis korosztályos válogatott is volt már, illetve a nagy múltú Arizona egyetem csapatában is szerepelt, mielőtt elfogadta az Albacomp ajánlatát.
Korábban a Sacramento középiskolát erősítette, majd onnan került Winston Salembe a Quality Education Academy-re. Ezt követte egy igen viharos újonc szezon az Arizonánál. 17 mérkőzésen szerepelt kezdőjátékosként, ami alatt 6.8 pontot átlagolt. Az ott töltött idő alatt viszont kétszer is eltiltották, mert megsértette a csapat irányelveit. Később el kellett hagynia az iskolát, mert letartóztatták kiemelkedően ittas vezetés gyanúja miatt. A kálváriája után került az Southern Methodist University-re (SMU), ahol az egykori NBA-bajnok edző, Larry Brown kezei alatt dolgozhatott mindaddig, amíg nem igazolt Magyarországra.
Az Albacomp a hivatalos oldalán már bejelentette, hogy megérkezett a csapathoz az új játékos, aki egyelőre próbajátékon van és ha meggyőzi a vezetőket arról, hogy nem véletlenül szerepel a céljai között az amerikai profiliga (NBA), akkor le is igazolják a következő szezonra.
Turnernek szeptember 18-án még lesz egy tárgyalása az Egyesült Államokban, ahova az ügyvédje már kész tervvel érkezik majd a megegyezés érdekében - olvasható a fiatal játékos érdekes története a Sacramento Bee honlapján.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.