Sport hvg.hu 2012. augusztus. 26. 20:35

Federer: "Nem volt kétséges, hogy újra a csúcson leszek"

A jelenlegi világelső svájci teniszező az US Open előtti utolsó interjújában nyilatkozott az újságíróknak a múltról, a jelenlegi sikerekről és Nadalról, aki kihagyja az amerikai nyílt teniszbajnokságot.

Roger Federer két és fél év után tudott idén újra Grand Slam tornát nyerni, amivel megszerezte rekordot jelentő tizenhetedik győzelmét a négy nagy torna valamelyikén. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy mindig is tudta, hogy képes lesz visszaszerezni a világelsőséget.

"Kétségek? Néha talán kevésbé hiszel, néha jobban, de kétségeim sosem voltak" - mondta a jelenlegi világelső, majd így folytatta: "Tudtam, hogy nagyon közel vagyok ahhoz, hogy újra sikerüljön nagy tornát nyernem. Az, hogy nem sikerült, az nagyon sok összetevőből áll össze. Mentálisan mindig készen álltam a munkára, és tettem is a dolgom, ami végül kifizetődött és ezért most nagyon boldog vagyok."

Roger Federer
AP / Elise Amendola

A vele szemben támasztott elvárásokkal kapcsolatban a következőket mondta Federer: "Az emberek azt gondolják, hogy minden Grand Slamet meg tudok nyerni, ami következik, és ha mégsem nyerem meg mondjuk az US Opent, akkor már azt hiszik, hogy sosem fogok nyerni."

Az idei mérlege eddig remekül mutat, ugyanis 56 győzelem mellett mindössze 7 vereséget szenvedett el és nyert hat tornát is. Azt is tudja, hogy mivel érte ezt el: "Türelmesnek kell lenned, keményen kell dolgoznod és hinned benne, hogy amit csinálsz az úgy jó, ahogy van."

Végül beszélt az érzéseiről Nadallal kapcsolatban, aki kihagyja az amerikai nyílt teniszbajnokságot térdproblémái miatt: "Jobb lenne, ha itt lenne, de el kell mondjam, hogy jó dolognak tartom, hogy ennyire foglalkozik az egészségével annak ellenére, hogy nagyon nehéz döntést kellett meghoznia. Kihagyni az olimpiát és most ezt is, nagyon kegyetlen lehet neki. Csak remélni tudom, hogy most kipiheni magát és ereje teljében fog visszatérni a szezon hátralévő részére."

párizsi olimpia 2024