Risztov Éva nyerte a 10 km-es úszóviadalt a sokkal esélyesebbnek tartott amerikai és olasz riválisai előtt, ideje 1.57:38.2 óra!
Ha előzetesen tíz embert megkérdeztünk volna a játékok előtt, hogy sorolja fel a magyar csapat éremesélyeit, akkor Risztov Évát nem említette volna senki. Megszoktuk talán, hogy évtizednél is régebben úszkál köztünk egy világklasszis? Vagy Éva szerénysége volt az ok? Mindegy, mától megváltozik a helyzet, az úszás „maratonját” nyerte meg a kiváló magyar úszó.
Sok mindent nem kell gondolkozni Risztov Éva csodálatos úszásának összefoglalója készítésekor. Mégpedig azért, mert Risztov a start után második helyen úszott egy darabig, majd – a második kilométer környékén – az élre állt a gyilkos, szabad vízen rendezett versenyben, és nem adta át a pozícióját.
A tízezer méter olyan, hogy a közvetítés csaknem két óra, szundíthat közben a szurkoló. Legfeljebb azon csodálkozik, amikor meg-megébred, hogy még mindig ugyanaz a lány áll az élen, azaz mit áll, úszik, csobog, fürdőzik. Az változik csak, hogy éppen brit, ausztrál, vagy éppen olasz az üldöző a második helyen.
És máris megy tovább a szundi, hiszen a riporter csitít, miszerint sohasem az nyer, aki végig vezet, komolyan, annyiszor elhangzott, hogy azt hittem, szabály.
Risztov Éva felülírt mindent, az élsportolók szokásos életritmusától kezdve a sztársportoló elvárt imidzsének megjelenítéséig semmiben sem stimmelt – a hétköznapi elvárások szerint. Sírt már a televízióban, egy riport közben, járt mentálisan nagyon mélyen, és tehetsége (és kitartása) dacára volt sikertelen sportoló is.
Risztov Évát nem hordozta tenyerén a nagyközönség, Risztov Évát nem bíztatta sokszáz szurkoló a helyszínen, magányos versenyszám az övé.
Risztov Éva egyszerűen csak a legnagyobb bajnok, aki valaha ide született Magyarországra.
Ideje 1.57.38.2, azaz csaknem kettő óra úszás után lett olimpiai bajnok. Mintegy négy tized másodperccel úszott gyorsabban, mint a második helyezett amerikai Anderson. Két óra elteltével négy tized másodperc tehát, képzeljük el, mit jelent ez a befutó. Nincs olyan gratuláció, amely méltó volna a mai győzelméhez.
Győzelme után a következőket nyilatkozta a Magyar Rádió riporterének: "Nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített, Debrecen városának, hogy befogadott, és Orendi Misi bácsinak. Tegnap őt várva ücsörögtem a falu bejáratánál és legnagyobb meglepetésemre nem egyedül érkezett, hanem az édesanyámmal. Ennél nagyobb örömet, mint hogy elhozták azt, akit a világon a legjobban szeretek, nem is okozhatott volna Misi bácsi! Fejben most végig ott tudtam lenni, végig uraltam a saját testemet. És ezt Lénárt Ágota sportpszichológusnak is köszönhetem, aki rengeteget dolgozott velem. Le kellett rajzolnom például a pályát egy lepedőre, de nem elnagyolva, hanem tök részletesen, a fákat, a házakat, az sem volt mindegy, minek milyen a színe, a formája. Azt tudom mondani, visszatértem! És holnap megyek haza, rántott hússal várnak."
nyíltvízi úszás, női 10 km, olimpiai bajnok:
RISZTOV ÉVA 1:57:38.2 óra
2. Haley Anderson (Egyesült Államok) 1:57:38.6
3. Martina Grimaldi (Olaszország) 1:57:41.8
Risztov a magyar londoni küldöttség 15. érmét - nyolcadik aranyát - szerezte.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.