Sydney óta írt egy történetet Kemény Dénes és csapata, amely történet ma este véget ért. Nem lesz négyszeres olimpiai bajnok a vízilabdás "aranygeneráció" veteránabb része, mert a mai napon Olaszország válogatottja a játék minden elemében fölé nőtt a magyar válogatottnak. Egy negyedet bírtunk velük, aztán elszakadtak tőlünk, és diktálták az iramot. 11-9-re nyertek ellenünk.
Az első nyolc percben impozánsak, erősek és rendíthetetlenek voltunk látszólag. Vezettünk, kétszer is, és nagyon jól védekeztünk, úgy tűnt, mintha az olaszok csak véletlenül találtak volna a kapunkba. Kettő-kettővel zárult a negyed, és a halvány jele sem látszott annak, hogy megrogyunk.
A második negyed sajnos elment, pedig Szécsi jól védett, rá igazán nem lehetett panasz. Jó, kaptunk egyet-kettőt kintről, Felugo és Prisciotti tüzeltek messziről, de hát ezt tudtuk, meg benne is van a játékban. Emellett kivédekeztünk négyből négy emberelőnyt, az meg eléggé impozáns védekezést feltételez. Elöl voltunk gyengék. A nagyágyúk, Biros, Varga Dénes, vagy Madaras kellett volna, hogy fecnire lőjék az olasz kaput, ehelyett a kapusukat tettük naggyá, és bosszantó hibákat vétettünk.
A harmadik és negyedik negyed igazi kínlódás volt. Továbbra sem ment elöl, tompa volt a csapat, nem voltak fineszes megoldások, vagy bátor lövések, csak erőlködés, amit már láthattunk ezen a tornán a csapattól. Kellett volna valaki, aki hátára veszi a kompániát, Kásás próbálta megtenni, de ma nem volt energiája ehhez. Lőtt két gólt, de az kevés volt az üdvösséghez. Szécsi továbbra is megfogott, amit lehetett, de a negyedik negyedre már három mínusszal álltunk neki, sejthető volt a szomorú vég. Talán ez esett a legrosszabbul, hogy nem lehetett izgulni már a meccs végső szakaszában, egyszerűen "nem volt bennünk" a győzelem ezen az estén.
Az olaszok jól játszottak, de nem álltak elő semmi extrával. Játszották a lassú, de pontos játékukat, a kapunk előtti adogatásokban néha váltottak egy ritmust, és ezzel keltettek zavart, néha meg átlőttek, általában sikerrel. Jól védett a kapusuk, de nem volt annyi dolga, mint Szécsinek.
A mérkőzést végül kettő góllal nyerte a világbajnok olasz válogatott, a magyar csapat életében meg lezárult egy szakasz, és szétfoszlott az olimpiai verhetetlenség mítosza. Keseregni nem kell, mondjuk azt, hogy azért ért véget a sporttörténet egyik legszebb meséje, hogy kezdődhessen egy következő. Hogy azt kik írják majd, még nem tudjuk, de reméljük, magyar lesz a szerző.
Eredmény, negyeddöntő: Olaszország-Magyarország 11-9 (2-2, 3-2, 3-1, 3-4)
Benedek Tibor, másodedző: "Amit ez a csapat az utóbbi 12 évben felmutatott, feljogosít bennünket arra, hogy sajnos egy ilyen vereséggel elmondhassuk: véget ért egy álom. Itt nem tudjuk bebizonyítani, hogy a legjobbak közé tartozunk. A játékosok ezzel együtt büszkék lehetnek arra, amit elértek eddigi pályafutásuk során. Van még két mérkőzésünk, fel kell állnunk ebből a helyzetből is, mert ez tényleg egy aranycsapat. Az olaszok akarata érvényesült, hiszen meg tudták akadályozni a kontráinkat, kapusuk pedig nagyon jól védett, ráadásul még sok emberelőnyt is kaptak."
Szécsi Zoltán: "Nagyon akartunk, mindenkit a jó szándék vezérelt, azonban a vízben ez káoszba torkollott."
Szivos Márton: "Nem tudok mit mondani, egyszerűen nem jön ki belőlem semmi, csak fájdalmat érzek és szomorúságot."
Kubatov Gábor: Egy afrikai országnál, meg ilyen helyeknél nyilván jobban élünk
Újévi köszöntőt tartott a Fradi elnöke, amelyben elmondta, “méregetjük, hogy az embereket mi érdekli, és a magyar embereket a futball érdekli”, valamint azt is elárulta, hogy Pascal Jansent félmilliárd forintért vásárolták ki a klubtól.
