Lőrincz Tamás a döntőben egy dél-koreai birkózót kapott, aki Ázsia bajnokaként érkezett az olimpiára. Úgy is birkózott.
Az első menet akció nélkül telt, keresték a fogást egymáson a szereplők. Másfél perc után a koreai került térdelő állásba, és bár Lőrincz felemelte a végén, megpörgetni nem sikerült.
A dél-koreai kapta az első pontot jó védekezésért tehát - vitte az első menetet.
Ázsia bajnoka Kim Hyeonwoo, azaz nehéz ellenfél volt. A második kettő háromnegyedéig ismét nem volt akció, Lőrincz ment előre, de koreai ellenfele is biztonsági menetet csinált. Leküldték Lőrinczet, és Kim megcsinálta ellene a két pontos támadását, és ez elég volt a dél-koreai birkózónak, hogy elvigye magával a hatvanhat kilósok aranyérmét.
A döntő után Lőrincz azt mondta, hogy bár jól érezte magát egész nap, a döntő után csalódást érez. Állásban jó volt a koreai -tette hozzá -, és a földön azt az akcióját amit csinált, azt jól csinálta.
Lőrincz Tamás pedig kitűnő versenynap után ezüstérmes.
Lőrincz a magyar birkózás történetének 16. olimpiai ezüstérmét szerezte meg, egyben ő a kilencedik magyar dobogós a londoni játékokon, közülük a második birkózó, ugyanis Módos Péter (55 kg) vasárnap harmadik lett.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.