Indulhat a Körmend a kosár NB I-ben
A Körmend indulhat a férfi kosárlabda NB I-ben, a nőknél pedig csökkenhet az élvonalbeli bajnokság mezőnye.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége hétfői ülésén úgy határozott, hogy a férfiaknál a Körmend fellebbezésének helyt ad, így a vasi klub indulhat az NB I A csoportjában. Mivel 11 csapat és a Szolnok nevezését fogadták el, a vezetőség úgy döntött, hogy 12 csapat - plusz az Adria Ligában induló Szolnok - részvételével írja ki a bajnokságot, és az előző évi rangsor alapján egy csapatnak még indulási jogot biztosít a legfelsőbb osztályban. Erre előnevezést kell beadniuk a kluboknak szerdán délig.
A hölgyeknél az NB I-es indulás kapcsán a fellebbezéshez szükséges feltételeket a Győr és a Szekszárd maradéktalanul teljesítette, az FTC ezt nem tudta megtenni, így a budapesti klub várhatóan a másodosztályban indulhat majd, ha teljesíti a feltételeket. A nőknél 12 csapatos élvonalbeli bajnokságot írtak ki, a hiányzó helyek feltöltésére a jelentkezőknek az előnevezést szerdán délig kell benyújtaniuk. Ha nem lesz három jelentkező, akkor 10 csapatos bajnokságot ír ki az MKOSZ.
A női és férfi bajnokság egyformán 2012. október 6-án indul. Az idén 100 éves magyar kosárlabda következő ünnepsége szeptember 22-án, a Városligeti Műjégpályán lesz, ahol meccsekkel, kiállítással és egyéb programokkal ünnepli majd a szövetség a sportág hazai centenáriumát.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.