Sport hvg.hu 2012. augusztus. 05. 19:50

Módos Péter bronzérmet nyert!

A dán Haakan Erik Nyblom volt Módos Péter ellenfele az ötvenöt kilogrammosok kategóriájában, a tét a bronzérem, ezért birkózott meg a két versenyző.

Az első vígaszági meccsen simán verte kirgíz ellenfelét a magyar versenyző, aki bár aranyéremért ment Londonba, aligha lett volna bánatos, ha a végére egy bronz jut neki - a valóságban. Egyetlen vesztes meccse egy iráni ötszörös világbajnok ellen csúszott be, Soryan egyelőre jobb a magyar fiúnál, de ha Módos így folytatja tovább, akkor már nem sokáig. Módos Péter erős, és kellően motiváltnak tűnt ahhoz, hogy a nála hét évvel idősebb dán asztalost, Nyblom -ot legyőzze.

Piros dresszben birkózott a magyar versenyző. Az első menet nem volt túl aktív, a női mérkőzésvezető ösztökélte a két versenyzőt a nagyobb iramra. Egyszer térdre is kényszerítette Módost a dán, de akció nem volt. Másfél perc után a dán került térdelőbe a szabályok miatt, Módosnak kellett akciót csinálnia, és ez sikerült is! Emelésért kapott két pontot, ezzel meg is nyerte a menetet. Videobíró kellett a két pont elismeréséhez, de megvolt az akció!

MTI / Illyés Tibor

A második kettő percet pozícióban kezdte tehát Módos Péter, Nyblom természetesen aktívabb volt, kellett neki a pont. Módos azonban nem engedte el magát egy pillanatra sem, végig koncenrtált volt, akkor is, amikor a dán egy válldobást is megpróbált. Módos került a földre másfél perc után, fél percet kellett kibekkelnie a bronzért. Sajnos nem sikerült, megintették, mert szabálytalanul "térdelt", ez két pontot jelentett Nyblomnak, aki kapott még egy pontot a menet végén.

A harmadik menetre hárult, hogy kiderüljön, ki nyeri a bronzot az ötvenöt kilogrammosok közt. Fáradtak a versenyzők, nem volt akció másfél percig, következett a furcsaság, a "golyóhúzás". Ennek értelmében Módos (mint kedvezményezett) volt felül, Nyblom térdelt. Fél perc alatt kellett akció Módosnak, aki iszonyú erős volt, és egy tiszta pörgetéssel besöpörte magának a meccset.

Gratulálunk a bronzéremhez!

"Sokan mondják, hogy egy ötszörös világbajnoktól ki lehet kapni, de én úgy vagyok vele, hogy nem Módos Péternek. Kicsit bántott, hogy a negyeddöntőben alulmaradtam, de elismerem, hogy most még jobb volt az iráni. Remélem, Rióban vissza tudok neki vágni - mondta az MTI-nek Módos Péter. - Kicsit magam alatt voltam, amikor kikaptam, de hál'istennek olyan emberek vesznek körül, akik fel tudtak rázni. Az edzőimtől, a vezetőségtől, a barátnőmtől, a családomtól és egész Magyarországtól, Szigetvártól, Majoros Pistitől (a 2004-es athéni játékok 55 kg-os bajnokától), akivel beszéltem is a meccs után, rengeteg pozitív energiát kaptam a nap folyamán, csodálatos volt. Ettől a dántól kikaptam 2009-ben, úgyhogy ez egy kicsit revánsmérkőzés is volt. Nagyon boldog vagyok a bronzéremmel, bízom benne, hogy legközelebb, Rióban fényesebb is lesz."

 "Azt hiszem, hogy Csonti a szívével nyerte meg ezt a bronzérmet - értékelt Struhács György. - A vigaszág előtt kicsit helyre kellett rázni, de nem volt nehéz dolgunk. Elmondtuk, hogy mikre gondoljon, mi adjon neki erőt: a sok elvégzett munka, az edzések, a családja. Tudtuk, hogy a dán ellen állásból nem nagyon lesz akció, hiszen jóval alacsonyabb az ellenfél, és Peti jól megoldotta a feladatot. Kicsit felemásra sikerült ez a nap, hiszen Bácsi Petitől többet vártunk, most már tudjuk, hogy sajnos hátsó keresztszalag-szakadása és porcleválása van. Az érem azonban jó kezdés."

 Módos a magyar birkózás történetének 18. olimpiai bronzérmét szerezte meg, egyben ő a hetedik magyar dobogós a londoni játékokon.

párizsi olimpia 2024