A színésznőt eredetlieg csak az ünnepekre engedték haza, de mégsem kell újra kórházba vonulnia.
Január elején még úgy tűnt, hogy vissza kell térnie a kórházba az ünnepekre hazaengedett Sallai Nórának, ám olyan jól haladt a felépülése az otthoni környezetben, hogy az orvosok úgy döntöttek, nem kell újra befeküdnie a klinikára – írja a Blikk.
„Sokkal jobban van, amióta újra otthon lehet, és ezt az orvosok is látják rajta. A történtek ellenére pozitív, jókedvű és elszánt. Szeretne felgyógyulni amilyen hamar csak lehet, és újra a régi lenni. Ezért mindent megtesz, és a szerettei is segítik, amiben csak tudják. Továbbra is a nap minden percében van mellette valaki, de egyre kevesebb segítségre van szüksége. Természetesen a kórházba azért rendszeres időközönként vissza kell járnia vizsgálatokra és kezelésekre” – mondta a lapnak egy forrás, aki szerint a színésznő szellemileg már újra a régi.
A Jóban Rosszban című sorozatból ismert színésznő szeptember 27-én Alsónémediben súlyos autóbalesetet szenvedett, nagyjából egy hónapig feküdt válságos állapotban, többször kellett műteni, és irányított véradást szerveztek az élete megmentéséért. Amikor stabilizálódott az állapota, egy Buda környéki rehabilitációs intézetbe szállították. A vele egy autóban utazó ötéves fia nem élte túl a balesetet, röviddel utána meghalt a kórházban.