Sport MTI 2012. július. 30. 13:36

Utánamennek, miért van több ezer üres hely az olimpiai lelátókon

Vizsgálatot indított hétfőn a londoni olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) annak kiderítésére, hogy miként maradhattak üresen ülőhelyek ezrei a játékok első két napján.

A brit sajtó hétfőn nagy terjedelemben tárgyalta, hogy bár a szervezők szerint az olimpiai rendezvényekre kínált 8,8 millió belépőjegy mindegyike elkelt, sok hétvégi verseny helyszínén - még az olyan rendkívül népszerű és keresett versenyszámok esetében is, mint az úszódöntők - azonban igencsak foghíjas lelátókat lehetett látni.

A The Daily Telegraph című vezető konzervatív napilap hétfőn közölte, hogy saját becslései alapján csak az előző napi olimpiai rendezvényeken legalább 12 ezer ülőhely maradt üresen. A lap szerint ez a szám nem tartalmazza a hétvégi labdarúgó-mérkőzéseket, amelyek stadionjaiban esetenként "több tízezer" üres szék volt látható.

A jelenség az olimpiai versenyzőknek is feltűnt, akik twitterüzenetekben és a sajtónak adott nyilatkozataikban fejezték ki felháborodásukat. Több olimpikon arra panaszkodott, hogy saját családtagjainak sem tudott belépőt szerezni, miközben néha félig üres lelátók előtt kell versenyeznie.

A hétfői The Times értesülése szerint a LOCOG illetékesei azt gyanítják, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a nemzeti sportszövetségek akkreditált vezető illetékeseinek távolmaradása miatt üresek a férőhelyek a lelátókon.  A NOB ugyanakkor a sajtóra mutogat, a szervezet szerint ugyanis nagyon sok akkreditált újságíró nem foglalja el kijelölt helyét a versenyeken - írta a tekintélyes brit napilap.

Nagyítás-fotógalériánk a megnyitóról - kattintson a képre!
AP / Christophe Ena

A The Sun - a legnagyobb példányszámú brit tömeglap - hétfőn idézett forrásai szerint azonban a jelenség mögött az új brit korrupcióellenes törvények állhatnak, amelyek miatt a játékok szponzorai egyszerűen félnek kiosztani saját klienseik körében a számukra kiutalt szponzori belépőket, tartva attól, hogy ez a brit jogszabályok alapján szabadságvesztéssel sújtható megvesztegetési kísérletnek bizonyulna. "Egyes vállalatvezetők jogi tanácsadás igénybevétele után úgy döntöttek, hogy nem kockáztatnak tíz év börtönt" - idézte egyik bennfentes forrását a hétfői The Sun.

A londoni olimpia főszponzorai mindazonáltal cáfolták, hogy ők lennének felelősek az üresen maradó ülőhelyekért. A British Airways szóvivője közölte: a légitársaság azokat a belépőjegyeket, amelyeket nem osztott szét saját ügyfelei között, még a játékok kezdete előtt maradéktalanul visszajuttatta a szervezőknek. A McDonald's közleménye szerint a cég "bizonyos abban", hogy azon alkalmazottai és ügyfelei, akik szponzori belépőkhöz jutottak, fel is használják jegyüket. A LOCOG közölte, hogy megvizsgálja a jelenséget, és a továbbiakban az esetleg üresen maradó helyekre gyerekeket, tanárokat és katonákat invitál.

Az ügy különösen azért szít indulatokat Nagy-Britanniában, mert bár a 8,8 millió olimpiai belépőjegy 75 százalékát elvileg brit igénylők kapták, a hónapokig tartó, több hullámban lezajlott internetes értékesítési kampányok azonban korántsem voltak mentesek a komolyabb zökkenőktől. A jegyeladási folyamat többször is botrányba fulladt a hatalmas forgalom miatt rendre hozzáférhetetlenné váló értékesítési portálok és a sajtóban időről időre felmerült korrupciógyanús ügyek miatt.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.