Fehéroroszország nemzetközileg elszigetelt államfője nem utazhat Londonba a nyári játékokra - közölte szerdán a brit nagykövetség Minszkben.
A nagykövetség szóvivője a Belapan független hírügynökségnek elmondta, hogy Aljakszandr Lukasenka, a tekintélyelvű vezető egyike azon személyeknek, akiknek az Európai Unióba történő beutazása nem engedélyezett.
"Az intézkedés a 2010-es elnökválasztás eredményei meghamisításának a következménye, és az olimpiai játékok idejére sem változtatnak rajta" - mondta a szóvivő. Lukasenka hazája olimpiai bizottságának is az elnöke.
A brit belügyminisztérium nem kívánta kommentálni a hírt. A Nyugat az emberi jogok megsértésével vádolja "Európa utolsó diktátorát".
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.