Weisz Richárdtól (1908, London) Majoros Istvánig (2004, Athén) tart a magyar kötöttfogású birkózó olimpiai bajnokok sora, a szakág egyike a legeredményesebbeknek, reflektorfénybe viszont ritkán kerül. A nem is olyan rég még száznál is több klubból mára tucatnyira apadt a hazai műhelyek száma, csodával határos módon Londonra mégis beérni látszik a legújabb klasszisgeneráció. A kötöttfogású csapat valamennyi tagja potenciális éremesélyesnek számít súlycsoportjában. A tatai edzőtáborban látogattuk meg őket.
„Már lazábbak vagyunk, egy héten csak háromszor van délelőtti és délutáni edzés, de azért nagyon sok a meccs-szituáció. Sérült, beteg nincs, a súlyokat pedig elkezdtük rendezni” – kezdi „népsportosan”, a közepébe vágva a saját kondijáról futópados izzadással gondoskodó Struhács György, a magyar kötöttfogásúak szakágvezetője. Mialatt ő a konditeremben a kilométereket rója, négy kvalifikált versenyzője (Módos Péter - 55 kg, Lőrincz Tamás - 66 kg, Bácsi Péter - 74 kg, Deák Bárdos Mihály - nehézsúly) az edzőpartnerekkel együtt erősít. Vagyis mázsás súlyokkal nyom fekve, húz mellre, gyúr bicepszre, „tolódzkodik, tárogat, húzódzkodik”. Az utolsó hetekben a hazaiakon kívül egyiptomi, horvát, román, szerb és szlovák válogatottak is segítik a felkészülést, ahogy Struhács mondja, ők szállítják a friss ingereket.
A reggeli menetrend szőnyegmunka esetén úszás, az erősítésbe torkolló futás esetén gimnasztika, aztán a pihenőidőben – hála a fáljmegosztók népszerűségének – az ellenfelek kielemzése. „A küzdelmeket úgy alakítjuk, hogy be tudjuk gyakorolni a különféle éles szituációkat. Például azt, hogy mi a helyzet akkor, ha az ellenfél vezet egy ponttal és hátra van még 30 másodperc, vagy mi történik akkor, ha tartani kell az eredményt 15 másodpercig, illetve miképpen lehet fordítani az utolsó 5 másodpercben” – sorolja a kötöttfogású mester.
A fizikai tréningek kulcsszava a maximális erő. „A sok, nagy súlyokkal végzett erőfejlesztés lassítja ugyan a versenyzőket, de a mai, a kitolásokat is jutalmazó kötöttfogásban nagyon stabilnak kell lenni. Az emelések, pörgetések és azok védései szintén ezt feltételezik. Az alapozás végeztével most már persze a gyors erőre is figyelünk, a kisebb súlyokkal végzett, dinamikus mozgások egyre inkább előtérbe kerülnek” – mondja Struhács. Módos, Lőrincz és Bácsi felsőtestét szemlélve, aligha lehet kifogás, és Deák Bárdos szoborszerű külcsíne sem a megszokott nehézsúlyú fazont idézi.
A sportlélektan ma már szintén több holmi autogén tréningnél, birkózó körökben is. A félnapra szűkített sorozatterhelés – a srácok kora délután kezdenek és jó esetben estére, érmesként fejezik be a napot – speciális felkészülést igényel. A keretből a hírek szerint Lőrincz Tamás a legérzékenyebb lelki alkat. „Már nem hisztizik, mint 3-4 éve, és nem is annyira rapszodikus. Korábban volt olyan, hogy egyáltalán nem volt kedve birkózni és éppen hogy csak odaállt. Az is gyakran előfordult, hogy nem merte elvállalni a kézenfekvő és szinte magától felkínálkozó akciókat. Ma már kihasználja a virtuózitását, tulajdonképpen bármit meg tud csinálni” – így Struhács.
Módos „Csonti” Péter ezzel szemben igazi kamikáze, nála a mester szerint arra kell(ett) ráerősíteni, hogy bírja az iramot fejben is, a sportpszichológusi segítség pedig arra volt jó, hogy rögzítse és tudatosítsa azt a zsigeri alaptulajdonságát, hogy az utolsó másodpercben is kiharcolhatja a győzelmet. Megjegyzendő, hogy az 55 kilósok mezőnyében magasnak számító (az álló munkában olykor hátrányos, a lenti harcban viszont az emelések miatt duplán előnyös alkatú) Módos az utolsó pillanatban, egy bakteriális fertőzés miatt maradt le a pekingi olimpiáról, és saját bevallása szerint eljött az idő, hogy bosszút álljon a sorson.
A szintén a kevés számú virtuózok között számon tartott Bácsi Péter végjátékbeli koncentrációs képességén kellett pszichológiai eszközökkel is csiszolni. „Ma már elmondható, hogy az utolsó 15 másodperceket is bírja tiszta fejjel. Végre tudja hajtani a célfeladatokat, tartani tudja az eredményt a leggőzösebb helyzetben is” – mondja Struhács.
A nehézsúlyú Deák Bárdos a maga 37 évével ugyan már túl van pályája zenitjén, de az olimpiai mezőnyben a rutin meghatározó lehet. A Bill becenéven is emlegetett óriás pedig – eltökéltségét tekintve – dobogó közelbe érhet, kondíciójával nincs baj, sérülése incs. Kedélye pedig – ott játunk idején is – töretlen.
Kötöttfogásban a belorusz, grúz, orosz, örmény, kazah, kirgíz belső hatos után a litván, észt és türkmén birkózó műhelyek is a szovjet iskolát folytatják. Mellettük a szerb, horvát és lengyel, a török, a német, a francia vagy a skandináv termekből is kerültek már elő világklasszisok. Szinte nincs olyan kategória, ahol biztosra lehetne menni, mint nem is olyan rég például Alekszandr Karelin esetében a nehézsúlyban. Ma ugyanakkor már létezik jó, legfeljebb optimális sorsolás. A szakmabeliek egyöntetűen vallják, hogy egy-egy súlycsoportban 6-8 versenyző bármelyike aranyat nyerhet. Minden az aznapi állapottól függ. Magyar olvasatban ez például azt jelenti, hogy hiába nem kvalifikálta magát az 55 kilósok közé az olimpiai bajnok orosz Nazír Mankijev, Módos nem lélegezhet fel, hogy Londonban nem lép szőnyegre a legfőbb mumusa. A helyette induló Mingijan Szemjonov – akit Csonti a legutóbbi Európa-bajnokságon megvert – ugyan nem a legnagyobb ász, de az azeri, az üzbég, a türkmén vagy a kubai fiúk még ott vannak.
Lőrincz súlycsoportjában pedig az aktuális olimpai bajnok a francia Steeve Guenot. „Összehasonlításul, Franciaországban 28 szövetségi edző dolgozik, nálunk a nyugdíjasokkal együtt mindössze 5” – jegyzi meg epésen Struhács, aki szerint nem csak az utánpótlás, de a felnőtt élmezőny támogatása is revizíóra szorulna. Feltéve, hogy szeretnénk megőrizni pozícióinkat a világban. A Lajta nyugati partján a birkózás frontján is érezhető változásokra jellemző, hogy a főként idegenlégiósokra épített különféle csapatbajnoki ligák (élén a német Bundesligával) mellett már kinevelődőben van egy új generáció. A félreértések elkerülése végett tisztázandó ugyanis, hogy például a 84 kilósok között az osztrákoknak kvótát szerző Hrustanovic nem holmi honosított gestarbaiter. Szlovén származása ellenére virtigli osztrák, aki a sógoroknál felcseperedve érett nemzetközi szinten is számottevő élversenyzővé.
| Füttyparádé |
Birkózóberkekben köztudott, hogy amióta Mihail Mamiasvili orosz szövetségi kapitányként 2008-ban Pekingben egy vitatott meccs után a reklamáció hevében eltörte az olasz főbíró ujját, az oroszok korántsem annyira tudják érvényesíteni érdekeiket a szőnyegszéli diplomáciában, mint korábban. Annál inkább Azerbajdzsán és Törökország – igen gyakran karfiolfületlen, ám annál bőkezűbb – szakági korifeusai. Az 1980-as évek kötöttfogású orosz sztárja – Komáromi Tibor szöuli legyőzője és Farkas Péter későbbi riválisa – a hírek szerint egyáltalán nem politikus alkat, holott köztudott, hogy a bírói testülettel meg kell találni a hangot, különben egyértelműen lesípolják a versenyzőket a szőnyegről. Az ominózus eset egyébiránt akkor történt, amikor Bácsi Péter orosz ellenfele a kötöttfogás ellenére lábat használt, a bíró ezért a magyarnak adott pontot, ráadásul a döntést a videofelvétel visszanézése után a szőnyegelnök újfent helyben hagyta – Mamiasvili ezért a főbíró ujján töltötte ki dühét. „Mi magyarok a szimpatikus kategóriába tartozunk, nem hőbörgünk, nem reklamálunk feleslegesen, de körülbelül ennyi, befolyásunk alig van a bírói testületre” – mondja Bacsa Péter nemzetközi bíró, a magyar bírói bizottság elnöke. A Pekinget is megjárt egykori kötöttfogású (felnőtt Eb-helyezett) szakember szerint a „sporik” mintegy fele életében nem űzte ezt a sportágat, így legfeljebb az aktuális szabálykönyv bebiflázásával vértezi fel magát a kétesebb helyzetekre. A birkózást testközelből is ismerő bírókkal egyszerűbb a képlet, bár a nemzetközi szövetség ajánlásai versenyről versenyre változnak. „Most például egy körlevélben a lelkünkre kötötték, hogy a fogásból való menekülést különböztessük meg a szőnyegről való meneküléstől, mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy a parterból való villámgyors kifordulás nem ugyanaz, mint amikor valaki leszalad a szőnyegről” – így Bacsa. Azt a híresztelést azonban már kommentár nélkül hagyja, miszerint az azerbajdzsáni és a török lobbi most a legerősebb a birkózóvilágban. Csak annyit tesz hozzá, hogy a legtisztább, ha valaki tussal vagy egyértelmű pontokkal győz. A maszatolás, a tologatós dulakodás, a pontbüntetéssel járó intések kiprovokálása szerinte nem nekünk kedvez. Ő a maga részéről Londonban is azon lesz, hogy azonnal tájékoztassa a csapatot, hogy mi is a bírói testület aktuális – és a nemzetközi szövetség urai által konzekvensen megkövetelt és számon is kért – ízlése. |
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
