2012. július. 12. 21:20 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 12. 21:22 Sport

Végtagok nélkül úszta át a Gibraltári-szorost egy férfi

Végtagok nélkül úszta át a Gibraltári-szorost egy francia férfi, akinek célja, hogy úszókalandjával a világ összes kontinensét összekösse.

Philippe Croizon 1994-ben veszítette el végtagjait, mert antennaszerelés közben 20 ezer voltos áramütés érte. A karok és lábak nélküli sportoló már átúszta a La Manche csatornát, teljesítette az Indonézia és Pápua Új-Guinea közötti tengeri távot, valamint Ázsia és Afrika között is átúszott az Akabai-öblön. 

Croizon végtagcsonkra erősíthető speciális békalábak, valamint búvárpipa segítségével szeli a habokat. A férfi ezúttal a spanyolországi Tarifából indult útnak és nagyjából öt óra alatt teljesítette a 14 kilométeres távot egyik barátja kíséretében.

A marokkói Tanger közelében partot ért férfi elmondta, célja a világ összes kontinensének összekötése, hogy megmutassa, "mindannyian összetartozunk ezen a bolygón".

Mint hozzátette, a mostani átkelés meglehetősen nehéz volt, mivel a szokottnál többet kellett úszniuk. A kihívást az erős hullámok is nehezítették. Croizon legközelebb a Bering-szorost készül átúszni, amely bár rövidebb táv lesz, de nehezítést jelent majd a tengervíz fagyponthoz közeli hőmérséklete. 

Reményei szerint az időjárási és a tengeri viszonyok lehetővé teszik, hogy már a jövő hónapban neki vágjon a távnak. A sportoló elárulta, hogy a következő kihívás teljesítése után fogadja őt Barack Obama amerikai elnök.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.