Az oroszok nem szálltak el, a lengyelek már lehiggadtak
Nem bízta el magát Dick Advocaat, az orosz futball-válogatott szövetségi kapitánya azután, hogy első, pénteki csoportmeccsükön 4-1-re legyőzték a cseh válogatottat. A lengyelek úgy érzik, már kisebb nyomás alatt lépnek pályára az oroszok ellen - olvasható a football.co.uk honlapján.
"Ez csak egy meccs volt, amit megnyertünk, a bajnokság viszont még alig kezdődött el" – mondta Dick Advocaat orosz szövetségi kapitány. „Fontos volt, hogy megnyerjük az első meccset, de az már lefutott, most az a lényeg, hogy este is jól játszunk” – tette hozzá. "Meglátjuk, mi lesz a következő két mérkőzésen. A csehek ellen néha jól működött, hogy támadó futballt játszottunk, néha pedig nem" - magyarázta.
Franciszek Smuda, a lengyel válogatott szövetségi kapitánya azt mondta a kedd esti meccs előtt, hogy reméli, csökkeni fog bennük a feszültség amiatt, hogy ők a házigazdák. Smuda bevallotta, hogy a pénteki, görögökkel szembeni mérkőzésen még nem sikerült leküzdeniük ezt a nyomást.
"Ez a pszichológiai teher már megszűnt, és a következő meccsen már nem fogunk olyan nagy nyomás alatt játszani" – nyilatkozta a lengyel szövetségi kapitány az UEFA-nak. „Természetesen én is ezzel a teherrel éltem, és 30-40 millió ember tekintetét éreztem a hátamon. Nem egyszerű, de éreztem a szurkolók támogatásának melegét a meccsen és az edzésen is” - tette hozzá.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.