A szezon utolsó tétmérkőzését játssza a spanyol klubcsapatok közül a Barcelona és a Bilbao. A madridi finálénak több érdekessége is van, még a botrány sem kizárható.
Egy katalán és egy baszk csapat döntőzik Madridban, ezért igen pikáns a helyzet. 2009-ben ugyanez a két együttes vívta a finálét, szurkolóik pedig egymás gyalázása közben együttesen fütyülték ki a spanyol himnuszt és a jelen lévő János Károly spanyol királyt.
A szervezők szerint ha ma este is ilyenfajta vélemény-nyilvánításra lesz példa, a játékvezető lefújja a találkozót és zárt kapuk mögött rendezik meg a meccset.
Mindkét együttes egy fájó kudarcot feledtetne a kupagyőzelemmel: a Barcelona elbukta a bajnokságot a Real Madrid mögött, a Bilbao pedig az Európa Liga fináléjában kapott ki 3-0-ra az Atlético Madridtól. Most éppen az Atlético pályáján vigasztalódhatnak.
Nem esélytelenek, bár 2009-ben a Barcelona 4-1-re verte őket a fináléban. De idén önmagához képest kimagaslóan teljesített a Bailbao, legalábbis az EL-döntőig, a Barca pedig tompább volt a legfontosabb meccseken (főleg a BL-elődöntőben).
Viszont a katalánok extra motivációja, hogy szépen búcsúztassák pihenőre térő edzőjüket, Pep Guardiolát, mert az nem lenne méltó, ha se bajnokságot, se kupát nem nyernének vele.
A Spanyol Kupa egyébként nem a Barcelona felségterülete volt az elmúlt évtizedben, csak az említett 2009-es sorozatot tudta megnyerni, tavaly kikapott a Realtól a döntőben.
A Bilbao viszont 1984 óta nem szerezte meg a kupát - az EL elbukása után ismét van egy esélye, hogy 28 év után valamit nyerjen.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.