Blikk: hárommilliós jutalommal tartozik a tárca Gyurta Daninak
Még mindig nem kapták meg a tavalyi szezon után járó jutalmukat a magyar úszók. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma milliókkal tartoznak nekik – írja a Blikk.
Tavaly a sanghaji nagymedencés világbajnokságon és a szczecini rövid pályás kontinensviadalon is aranyérmet szerzett Gyurta Dániel. A 23 éves sportolónak nagyjából 3 millió forinttal, az őt felkészítő edzői stábnak pedig körülbelül millióval tartozik az illetékes minisztérium – olvasható a cikkben.
A Magyar Úszószövetség is nagyon várja, hogy edzői és sportolói megkapják az eredményességi jutalmat, mivel azt már az év elején megígérték a minisztérium vezetői – mondta Szabó Tünde, a szövetség főtitkára.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó, Sportért Felelős Államtitkárság azt a tájékoztatást adta az ügyben, hogy a vb-ken és Eb-ken dobogós sportolóknak valamint a felkészítésükért felelős szakembereknek az eredményességi támogatás csak nyújtható és nem alanyi jogon jár. Ennek ellenére várhatóan júniusban kifizetik a támogatásokat. Az úszók összesen 9 156 250, a szakemberek 4 578 125 forintot kapnak – közölték.
Az úszók pénze nem először késik. A Blikk 2010 szeptemberében hasonló esetről számolt be. A válogatott tagjai akkor egy éve vártak az állami prémiumokra, de a cikk megjelenése után néhány nappal rendezte tartozását az akkori jogelőd, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium – írja a Blikk.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.