A vasárnap kezdődő divízió 1-es jégkorong világbajnokság sok tekintetben más lesz számunkra, mint az eddigiek: új lebonyolítás, hiányzó nagy nevek, eddig ritkán látott új arcok a magyar keretben. De van, ami nagyjából egy évtizede változatlan: a csapat kulcsembere Ladányi Balázs.
„Nem a szavakkal, hanem a tettekkel lehet motiválni a fiatalokat. Például ha nem korcsolyázom el az ember elől, hanem leütközöm, nem kell nagyon, csak vállal kicsit odatenni, akkor azt gondolja a srác mellettem, hogy ha ez 35 évesen megcsinálja, akkor nekem is meg kell.”
Ladányi Balázs nem akarja eljátszani az „osztályfőnök” szerepét az új válogatottban, pedig biztos, hogy tőle tanulhatnak legtöbbet a fiatalabbak, akik közül egyiknek-másiknak ez lesz az első vébéje.
Godó, ahogyan mindenki hívja, Szélig Viktorhoz hasonlóan már mindent megélt a jégen: C-csoportot is, A-csoportot is; a nyitott jégpályákat éppúgy, ahogy az osztrák profi ligát. Akármilyen összetételben és céllal utazik a válogatott egy vb-re, mindenki tudja, Ladányiékon sok múlik.
„Az idősebbekre minden sportoló minden sportágban odafigyel, ez így természetes. Mi annak idején rövidebb ideig voltunk együtt a válogatottban az akkori nagy öregekkel, Ancsinékkal, mint a mostani srácok velünk, elég régóta húzzuk már itt. De nagyon igyekeztünk, hogy tanuljunk tőlük, amíg lehet.”
„Nem vettem észre, hogy a játékban betöltött szerepen kívül más szerepet is be kellene töltenem – folytatja a gondolatmenetet a Volán szélsője, az osztrák liga egyik legjobb gólpassz-adója –, csak hozom magam. Hogy ki mennyire elégedett ezzel, azt a többiektől kell megkérdezni, örülök, ha figyelnek rám valamennyire.” A viccbeli öreg és fiatal bika esetével érzékeltetjük, mire vagyunk kíváncsiak a fiatalsággal kapcsolatban. Nincs-e túlzott magabiztosság az ifjabbakban – akik közül páran külföldi nívós ligákból érkeztek a válogatottba –, hogy lerohanják az egész vb-mezőnyt?
„Ezt az edzőtábor alapján nem lehet megítélni – mondja Ladányi –, de óva intenék mindenkit, hogy kilépjen abból a szerepből, amire a játéktudása predesztinálja. Ha valaki többet akar megcsinálni, mint amennyit tud, mondjuk nem csak bedobja a korongot a sarokba, hanem még húzogatni akarja, azt hamar megbüntetik, elveszik tőle, lekontráznak, gólt kapunk. Szerencsére a külföldi csapatokból érkező srácokba nagyon jól belenevelték, hogy száz százalékosan betartsák, amit mondanak nekik – különben pont nem maradhatnának meg ott, ahol vannak.”
Ami már nincs ennyi idősen, az a lámpaláz. Ahogy Ladányi mondja, aki még ilyen öregen is izgulna, az már ne is legyen itt. Kíváncsiság van helyette, várakozás, hogy ebben az új rendszerben mire lesz képes a csapat. Pont az a jó, hogy megjósolhatatlan.
„Ez kell a hokinak, emeli a vb színvonalát. Nézzük meg, tavaly mi volt: mindenki örült, hű de jó, teltház előtt játszunk négy meccset, de előre lehetett tudni, hogy az utolsó lesz az egyetlen éles ezek közül, a többin úgyis nyerünk valahogy. Most van hat közel egyforma csapat, bármi megtörténhet.”
A válogatott 11-ese azt mondja, mindenkitől tartani kell kicsit, de senkit sem szabad túlzottan tisztelni – a jégen.
„Tartani tőlünk is tarthatnak az ellenfelek, mert tudják, ha olyan napunk van, ezen a szinten bárkit megverhetünk. De respektálni túlzottan nem fognak, ahogy mi sem őket. Aki itt visszafogja magát, azt kinyírják. A magyar hokinak egészen biztosan jót tesznek az ilyen kihívások. Nem tudjuk, mikor jutunk fel legközelebb az A-csoportba: lehet, hogy idén, lehet, hogy nagyon sokára, de fejlődni csak komoly megmérettetésekkel lehet.”
Visszakanyarodva az új generációhoz: kérdés, a válogatottat A-csoportig juttató 75-76-osok nélkül majdan összejön-e mindaz nekik, ami Ladányi Balázséknak összejött. Ha a lehetőségeiket nézzük, mondja Ladányi, megtörténhet.
„Köztük már sokan légióskodhatnak a legmagasabb színvonalú bajnokságokban, nekünk szinte egyáltalán nem volt módunk rá. Ha innen nézem, lehetek optimista. Az biztos, nem a vb-k lebonyolításán múlik, mire viszik a fiatalok, rajtuk múlik, senki máson.”
Pénteken indul a csapat – a mai kerethirdetés után nagyjából egy nap marad a családra. Régen csak felkapták a táskát és mentek, ma már nehezebb itt hagyni az otthoniakat – de a világbajnokság azért még mindig elég erős csábítás.
„Az egész szezonban ezt vártuk, augusztus óta így terveztem. Be volt írva a naptáramba, hogy április 21-ig dolgom lesz. Majd hazafelé úgyis kicsit jobban nyomjuk a gázt, így szokott lenni: csak bedobjuk a cuccokat, összenézünk, hogy mehetünk-e és már húzzuk is a csíkot. Úgyhogy csak kibírjuk valahogy addig.”
Ma eldőlt, hogy a két legjobb magyar kapus nem lesz ott Ljubljanában – közülük Szuper Levente szapporói hős, a sportág ikonja –, ezt is el kell tudni fogadni. Ha a Ladányi-Sofron-Vas Márton soron múlik, amely az osztrák liga egyik legeredményesebb egysége volt idén, talán nem is a kapusokra kell figyelnünk vasárnap déltől.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
