2012. március. 21. 18:41 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 21. 18:36 Sport

Limából indul, extra nehéz lesz a 2013-as Dakar

Január 5-én Limából, Peru fővárosából rajtol a Dakar-rali, a cél pedig 20-án Santiago de Chilében lesz - ezt a világ legnagyobb és legnehezebb terepversenyének rendezői jelentették be szerdán Párizsban.

A kéthetes, várhatóan nagyon keménynek ígérkező viadalon egy pihenőnapot tartanak, erre az argentínai San Miguel de Tucumánban kerül sor. A szervezők tájékoztatása szerint a jövő évi versenyen jóval több lesz a nehéz, sivatagi szakasz. A Dakart először 2009-ben bonyolították le Argentínában és Chilében, majd a 2010-es és a tavalyi kiírást is itt rendezték. Az idei viadalon már Peru is bekapcsolódott, Limában volt a befutó.

"Úgy vélem Afrikában a politikai helyzet nagyon bizonytalan, Latin-Amerikában viszont óriási lehetőségünk van a további fejlődésre, a folytatásra" - nyilatkozta Etienne Lavigne, a Dakar-rali igazgatója.

A verseny annak következményeként került Dél-Amerikába, hogy terrorfenyegetettség miatt 2008-ban törölni kellett a futamot az eredeti helyszínen, Afrikában. A törlésről egy nappal a rajt előtt, január 4-én határoztak; a verseny 1979 óta íródó históriájában példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők és a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon. A szervezők azóta több alkalommal is kinyilvánították, hogy a viadal előbb vagy utóbb visszatér az afrikai utakra, ám Lavigne mostani szavaiból is arra lehet következtetni, hogy erre csak a nagyon távoli jövőben - vagy egyáltalán nem - kerülhet sor.

párizsi olimpia 2024
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.