Sport MTI 2012. március. 11. 12:55

Guardiola: "Nem vagyok én Mourinho!"

Pep Guradiola, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, ő nem hasonlít kollégájára, José Mourinhóra, a Real Madrid trénerére.

Ezt annak kapcsán érezte szükségesnek leszögezni, hogy a portugál szakember pénteken azt mondta: minden edző egyforma, panaszkodik a bírókra, csak egyesek esetleg jobb képet alakítottak ki magukról.

"Csak annyiban hasonlítunk egymásra, hogy mindketten győzni akarunk, egyebekben nem érzek hasonlóságot" - fogalmazott Guardiola egy sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy soha nem is akart Mourinhóra hasonlítani.

AP

A Real Madrid vezetőedzője a két klub közötti legutóbbi vitatémát - a barcelonai Gerard Piqué Sporting Gijón elleni kiállítását - illetően pénteken ironikusan beszélt Guardioláról, anélkül, hogy név szerint említette volna.

"Az az érdekes ebben az ügyben, hogy vannak emberek, akik sokkal intelligensebbek, mint én, akiknek sikerül az enyémtől teljesen eltérő imázst kialakítani magukról, pedig ugyanolyanok, mint én. Úgy gondoltam, hogy a Barcelonánál nem beszélnek játékvezetőkről, aztán kiderült, hogy mégis" - utalt arra, hogy a katalán klub fellebbezett az illetékes bizottságnál Piqué kiállítása miatt.

párizsi olimpia 2024
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.